Erdély szívében

Negyedszer jártam a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktáboron, más nevén Tusványoson, így már elmondhatom, hogy nem teljesen új arcával fogadott Erdély, ahogyan a tábor is egyre ismerősebbnek tűnt. A vidék azért még mindig elkápráztat váratlan szépségeivel és a síksághoz szokott szemet gyönyörködtető természeti képeivel.

Vajdaságból indulva Tusványos felé az első akadály – mondani sem kell – a hatalmas, mintegy hatszáz kilométernyi távolság, amit szinte egy teljes nap alatt küzdöttünk le kollégáimmal. A táj fokozatosan Székelyfölddé alakult, amint a tágas bánsági és partiumi terekből az egyre nagyobb hegyek közé értünk, és egyre kanyargósabb szerpentineken haladtunk fel-le, jobbra-balra. Nagy sokára aztán megérkeztünk első célállomásunkra, a csíkszeredai szállásra, és az esti, vacsorával egybekötött séta során a városközpontban már azt éreztem, hogy nem vagyok itt idegen.

Másnap reggeltől a bejáratott menetrend következett, indultunk délre, a harminc kilométerre található Tusnádfürdőre, s a táborba vezető meredek lejtő végén, az Olt hídján átsétálva leértünk a helyszínre, ahol – a kedden kezdődő fesztiváli program után – szerdán délelőtt hagyományosan a szabadegyetemet is megnyitják a szervezők. Ettől kezdve egészen szombat estig tart az a jellegzetes légkör, amit a közéleti-politikai beszélgetések, ezek előadói és közönsége, valamint a sátortáborból elő-előlézengő fiatalok sajátos elegye határoz meg – utóbbiak becsületére legyen mondva, hogy az éjszakáig tartó koncertek ellenére olykor az előadásokon is felbukkantak. Ennek az elegynek szerves része a székely ételspecialitások sokaságával szolgáló szabadtéri étkezősátrak sora, ahol legalább tíz eurónak megfelelő ötven lejt kellett egy étkezésre előkészítenie annak, aki nem akart korgó hassal tovább bóklászni a sátrak között.

A tusványosi hangulathoz ugyanennyire szervesen hozzákapcsolódik a medve közeli jelenlétének tudata is, amiről csütörtökön váratlan, egészen testközeli élményt szerzett háromfős csapatunk. A szabadegyetemi program lezárultával ugyanis volt még néhány világos óránk, amit Hargita megye egyik látványosságának, a közeli Szent Anna-tónak a meglátogatására szándékoztunk kihasználni. Az élet azonban más forgatókönyvet készített nekünk, hiszen a főútról a tó felé vezető hegyi úton egyszer csak egy életnagyságú medve suhant el mellettünk a tájban. Először viccelődtünk, hogy csak kitömött dísz ez, majd – miután rövid tanácskozás után visszafordultunk – a helyszínre visszaérve megláthattuk, hogy nagyon is élő a fenevad, amely több mint egy óráig járt-kelt nagy nyugodtan az úttesten. A fényképeink elkészítése és ámuldozásaink után odaértünk a tó körüli védett terület bejáratához, de az őrök tudatták velünk, hogy nem igazán maradt időnk annak megcsodálására, így jöhetett a visszaút és az újbóli találkozás a macival. Sajnos szomorú epilógusa lett a történetnek, hiszen néhány nappal később, a hazaúton a rádióból hallottuk, hogy Tusnádfürdőtől hatvan kilométerre megtalálták egy eltűnt 37 éves férfi földi maradványait, aki minden bizonnyal medvetámadás áldozata lett…

A szabadegyetemi héten gyorsan peregtek a napok, számtalan tartalmas előadást hallhattak és programon vehettek részt az érdeklődők a legközvetlenebb (nemzet)politikai témáktól kezdve a gazdaságon, kultúrán, művészeten, sporton át egészen a legkisebbekkel való foglalkozásig. Ezt a sokszínű nyüzsgést látom Tusványos legnagyobb értékének, amely a csodás természeti környezetbe ágyazva egyedülálló értéket képvisel.