Csapvízajánló turizmus

Igen, akármennyire is ellentmondásosan hangzik, létezik még olyan idegenforgalmi érdekeltségű város, ahol a pincér csapvizet ajánl a helyi tengeri herkentyűkből összeállított halas tál mellé. Azok, akik gyakran utaznak a világban, már megszokhatták, hogy a csapvíz általában az első, amitől „eltilt” az útvezető, a recepciós vagy a kocsmáros.

A kiszolgáltatottságra alapozott turizmust kiaknázó tengerpartok többségén a pincérek már rendelés előtt kérdés nélkül kihozzák a lehűtött, palackozott, „bubimentes” ásványvizet, amelyet általában nem is utasítunk vissza, hiszen leegyszerűsítve: szomjasak vagyunk. Szomjasak vagyunk, mert ivóvizes csap vagy bármiféle, ingyenes ivólehetőség még a turistaparadicsom környékén sincs, tervszerűen eltávolították őket, mint ahogy az árnyékos részeket a strandokról vagy a padokat a sétányokról. Ha inni, hűsölni vagy leülni és megpihenni akarsz, fizess!

Nos, Fiuméban a felsorolt kényszerítő mozzanatokból épp semmit sem tapasztaltunk. A hangulatos kikötőváros télen is, nyáron is egyforma ütemben éli mindennapjait, amelyekbe a turisták, akikből természetesen van bőven, szinte észrevétlenül beilleszkednek. Senki sem igyekszik céltudatosan, egységnyi idő alatt minél jobban „megfejni” őket, ottjártunkkor egy pillanatban sem éreztük azt, hogy bárhol bárki igyekezne kihúzni a pénzt a zsebünkből. Senki sem próbált átverni vagy legalábbis másmilyen (értsd: az indokoltnál drágább) bánásmódban részesíteni bennünket, mint a helybelieket. Nem akartak ránk sózni méregdrága, motorcsónak után kötött, felfújt gumibanánon való hullámlovaglást, félnapos, part menti búvárkodást vagy a hőség ellen semmit sem érő strandnapernyő-kényszerbérlést.

Fiume vagy – ahogy a második világháború óta nevezik – Rijeka igazi, a valamikori önigazgató szocializmus jeleit mélyen magában hordozó, osztrák–magyar monarchiabeli nagyváros. Hatalmas, kikötő-partszakasza mindenekelőtt kereskedelmi tevékenységről árulkodik, de hogy miért kiváló a csapvíz? Földrajzi fekvésének köszönhetően. Hegyek veszik körül, amelyekből a tiszta esővíz lefolyik, összegyűlik, és átszűrve érkezik a rijekai csapokba, agyonklórozás meg hasonló vegyészkedés nélkül. A vízkő fogalma ismeretlen a fürdőszobákban.

Tökéletes tehát a csapvíz, nem azért ajánlja a kocsmáros, mert nincs palackos vize. Lehetetlenség lenne felsorolni mindazokat a pozitívumokat, amelyeket ez a város kínál az oda látogató vendégeknek. Rijekának talán azért nincs akkora turisztikai visszhangja, mint másik hasonló, tengerparti városoknak, mert a nyaralni érkezők leginkább csak átutaznak rajta. A horvátországi tengerpart Rijeka körüli része ugyanis a gyönyörű szigetvilágról ismert messze földön, a turisták zöme Krk, Cres vagy Lošinj szigetén foglal szobát, a nagy kikötővárosban, amelyre tengeri, vasúti és légi csomópontként tekintenek, legfeljebb egy-két éjszakát töltenek... kíváncsiságból. Pedig a tenger vize tiszta, még az ötvenezer tonnás teherszállító hajóktól alig pár száz karcsapásnyira is. Hangulatreprodukáló képriportunkban megpróbálunk kedvet adni az utazáshoz azoknak, akik szeretnének még pár gyönyörű, nyár végi napot eltölteni egy olyan tengerparti városban, ahol a felnőttek többsége nemcsak hallott már Újvidékről és Vajdaságról, hanem valamikor régen, gyermekként jártak is itt.