2024. december 22., vasárnap

A 15. Nemzeti Vágta képekben

Múltidéző barangolás a huszárok, a lovassport és az ízek világában

A 15. Nemzeti Vágta döntőjét, amelyre évente mintegy száz település nevezi be a lovát és lovasát, de a rengeteg lóból, lovasból csak 72 jut el a legfőbb rendezvényre, vasárnap este a budapesti Hősök terén rendezték. Mint ahogy arról már hétfői számunkban beszámoltunk Földes Luca Temerin színeiben, Fantázia nyergében csak hajszállal maradt le az első helyről, így Őcsény lovasa mögött másodikként ért célba. A többi vajdasági szereplő is jól teljesített a Vágtán, hiszen Kishegyes és Szabadka lovasa is bejutott a középfutamba. Ördög Alen pedig Szerbia színeiben nagyszerű lovaglással meg tudta nyerni a Nemzetközi Vágta futamát, amelyben a  lovasok nem saját, hanem a Bábolnai Nemzeti Ménesbirtokról kölcsönkapott, sorsolással kiválasztott shagya-arab őshonos magyar fajtájú lovakkal indultak a versenyen.

Egy igazi ló még ugrás közben is tud pózolni (Fotó: Ótos András)

Egy igazi ló még ugrás közben is tud pózolni (Fotó: Ótos András)

A katonák látványos bemutatójának egy pillanata (Fotó: Ótos András)

A katonák látványos bemutatójának egy pillanata (Fotó: Ótos András)

A kép bal oldalán lovagló Sipos Imre színész nyerte a sztárfutamot (Fotó: Ótos András)

A kép bal oldalán lovagló Sipos Imre színész nyerte a sztárfutamot (Fotó: Ótos András)

Nemcsak csinos, de rendkívül ügyes is ez a győri lovas (Fotó: Ótos András)

Nemcsak csinos, de rendkívül ügyes is ez a győri lovas (Fotó: Ótos András)

A csodálatos októberi időjárásnak köszönhetően több ezren követték figyelemmel a vágta programjait a kétnapos rendezvény alatt a magyar fővárosban. Az Andrássy úton felállított Vágta korzóra, a részt vevő települések ételeit és italait bemutató vásárra is rengetegen voltak kíváncsiak. Mint ismeretes, a Nemzeti Vágta fő célja a nemzeti hagyományok ápolása és a kapcsolatteremtés, hídépítés az egyes települések és lakosaik, valamint a magyar vidék és Budapest között, Magyarország újbóli felemelése a lovas nemzetek sorába. A rendezvényen a lovak és a lovassportok kapják a főszerepet, valamint a különböző korok korabeli lovasságának bemutatása.

A történelmi felvonuláson 150 huszár vonult be (Fotó: Ótos András)

A történelmi felvonuláson 150 huszár vonult be (Fotó: Ótos András)

Ördög Alen izgalmas, szoros versenyben tudott nyerni (Fotó: Ótos András)

Ördög Alen izgalmas, szoros versenyben tudott nyerni (Fotó: Ótos András)

Óriási küzdelmet hozott a Vágta döntője (Fotó: Ótos András)

Óriási küzdelmet hozott a Vágta döntője (Fotó: Ótos András)

Az idei verseny a hős kishuszárok előtt tisztelgett: ők a „15 éves hősök”, három rendkívül bátor gyermek, akik az 1848–49-es harcok alatt tettek tanúbizonyságot hazaszeretetükről: Tóth Imre András kishuszár, századtrombitás, Simig Rezső tüzér hadnagy, a szabadságharc legfiatalabb tisztje és Koroknay Dániel tüzér, főágyús, kisdobos.

A Győri Ördöglovasok idén is látványos bemutatóval kápráztatták el a közönséget (Fotó: Ótos András)

A Győri Ördöglovasok idén is látványos bemutatóval kápráztatták el a közönséget (Fotó: Ótos András)

Szerbia standjának csapata a Vágta korzón (Fotó: Ótos András)

Szerbia standjának csapata a Vágta korzón (Fotó: Ótos András)

A Nemzeti Vágtát idén is számos színvonalas kísérőrendezvény tette színesebbé. A programok között volt Kincsem+ Fogatvágta, mely során 8 magyar ménes látványos versenyére került sor a bigákkal. A közönség élvezhette a népszerű kocsitoló versenyt, történelmi felvonulást 150 lovassal, valamint a Győri Ördöglovasok és a Kassai Lovasíjászok bemutatóját is. Idén visszatért a Mercedes-Benz Hovány Jótékonysági Sztárfutam, melynek végén a győztes Sipos Imre színész a Bottyán Equus Lómenhely Alapítványnak ajánlotta fel nyereményét.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás