2024. december 22., vasárnap

Novák Katalin: Legyen békés jövő a magyaroknak is Kárpátalján!

– Legyen béke! Legyen békés jövő a magyaroknak is Kárpátalján! – jelentette ki Novák Katalin magyar köztársasági elnök a beregszászi járási Csepében, ahol vasárnap ünnepélyesen átadták a Tulipán Tanoda épületét, ahol a gyerekek ápolhatják a népi hagyományokat, népzenei és néptáncoktatásban részesülhetnek.

Novák Katalin kifejtette, hogy „azért kell ez a hely, hogy megtanulják a legkisebbek is közös kultúránknak a kincseit, hogy aztán ők is tovább tudják majd adni a gyerekeiknek”. A köztársasági elnök aláhúzta, hogy az Ukrajnában dúló háború ellenére, amikor az intézmények általában bezárnak, Kárpátalján ennek az ellenkezője történik.

– A kárpátaljai magyarok tudják, mit jelent túlélni, mit jelent küzdeni, de nem csak túlélni kell – élni kell – mondta Novák Katalin, majd hozzátette, hogy ez az intézmény a bizonyítéka annak, hogy van, hogy lesz magyar jövő itt, Kárpátalján is, ehhez most és a jövőben is számíthatnak Magyarország támogatására az ott élők.

A köztársasági elnök elmondta, hogy az emberek Magyarországon és az országhatárokon túl is összefogtak, ennek révén pedig már több mint egymilliárd forinttal támogatták a Híd Kárpátaljáért programot. A magyar állami támogatások a jövőben is megmaradnak – közölte.

Novák Katalin hangsúlyozta: mai látogatásán nem csak magát képviseli, de azt a tizenötmillió magyart is, aki gondol a kárpátaljai testvéreire. Végezetül azt kívánta a jelenlévő gyerekeknek, hogy töltsék meg élettel a tanodát.

Csepe a negyedik település Kárpátalján ahol Tulipán Tanoda nyílt, ezen kívül számos szórványtelepülésen működnek kihelyezett szakkörök.

Novák Katalin köztársasági elnök a nap folyamán megbeszéléseket folytatott a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség vezetőségével, valamint a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete képviselőivel.

Az államfő programja zárásaként Beregszász főterén meggyújtotta az első adventi gyertyát.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Novák Katalin Beregszászon (Fotó: MTI)