Talán eljön végre a bocsánatkérés ideje is

Pénteken volt a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapja, így a napokban Szlovákia több településén megemlékeztek a magyarságot sújtó eseményről. Dunaszerdahelyen Forró Krisztián, a Magyar Szövetség elnöke mondott elsőként beszédet:

– Április 12-én van hetvenhét éve, hogy az első szerelvény a diószegi vasútállomásról kigördült, amelynek a vagonjaiban ott voltak a felvidéki magyarok, akiket arra ítéltek, hogy hagyják hátra sok esetben családjaikat, ingatlanjaikat, hagyják hátra szülőföldjüket, s kezdjenek új életet olyan helyen, ahol nem tudták, mi vár rájuk – emlékezett Forró Krisztián a megrendítő eseményekre. – Nem ők döntöttek így – eldöntötték a helyettük, a Beneš-dekrétumokra hivatkozva. Szinte minden magyar családot érintett és érint ma is ez az esemény. Hiszen nincs olyan, hogy valakinek az ismeretségi vagy családi körében ne lenne valaki, akit elszakítottak a családjától. Mi erre emlékezünk, bár volt idő, amikor nem volt szabad erről beszélni. De tartozunk azzal a szüleinknek, nagyszüleinknek, hogy megemlékezünk erről az időszakról, hogy ne fordulhasson elő hasonló a jövőben – mondta.

Szeles Szabolcs győri alpolgármester is felidézte az eseményeket: – A második világégés után eljött a fegyverszünet ideje, majd a béke. A pincékből előbújó civilek hozzáláttak a romok eltakarításához, az építkezéshez, termeléshez, mivel élni kellett. Élni és szeretni, egy olyan korszak után, amelyben szinte hihetetlennek tűnt egy megszállás, frontok, fenyegetettség nélküli élet. Végre a béke csendjére ébredt a világ, de itt, Közép-Európa e sok szenvedéstől sújtott részein hátramaradtak az aknák. Mert a felvidéki magyaroknak nem a békét hozta el, hanem a jogfosztást, az üldöztetést, majd a kitelepítést – fogalmazott. – A második világháború után az újjáalakult Csehszlovákiában az 1945. április 5-i kassai kormányprogram a magyarokat és a németeket kollektíven tette felelőssé az ország korábbi „felbomlasztásáért”. Az Edvard Beneš államfő által május és október között életbe léptetett, 1946-ban törvényerőre emelt dekrétumok közül 33 közvetlenül vagy közvetve e két nemzetiség alapvető jogait korlátozta, az 1945. augusztus 2-án hatályba léptetett 33. számú dekrétum pedig megfosztotta őket állampolgárságuktól is. E dekrétum nyomán 1945–46 telén mintegy 43 ezer felvidéki magyart deportáltak fűtetlen marhavagonokban a csehországi Szudéta-vidékre, ahol sokszor rabszolgaként bántak velük – emlékeztetett a győri alpolgármester, hozzátéve, hogy a cél egyetlen pillanatig sem volt kétséges. A felvidéki magyar közösség felszámolása, gerincének összeroppantása, bármi áron. Ezt a dekrétumokkal, deportálásokkal, lakosságcsere-egyezménnyel, reszlovakizációval kísérelték megvalósítani. Majd az ezt követő szlovák–magyar lakosságcsere-egyezményt 1946. február 27-én írták alá Budapesten, a parlament pedig május 14-én fogadta el. Az első szerelvény a Felvidékről 1947. április 12-én indult, amelyet számtalan további követett egészen 1949. június 5-ig. A Felvidékről kitelepített magyarok száma megközelíti a százezer főt. Sokan egyetlen bőrönddel indultak útnak az ismeretlen felé, reménytelenül, egy élet munkáját hátrahagyva.

Beszédét így fejezte be: – Talán a közös érdek, a szlovák és a magyar nép hite a hagyományos értékrend mellett minden korábbinál nagyobb együttműködésre és partnerségre ad lehetőséget. És így talán eljön végre a bocsánatkérés ideje is. És így talán eljön végre a megbocsátás ideje is – fogalmazott.