2024. december 22., vasárnap

Európa voksolt

Az Európai Parlament egy hónap múlva alakul meg, az új Európai Bizottság hivatalba lépése pedig az év végén esedékes

Mintegy 370 millió polgár szavazott a csütörtöktől vasárnapig lebonyolított európai parlamenti választáson, ám az új összetételű Európai Parlament (EP) alakuló ülésére legalább egy hónapot kell majd várni, az Európai Bizottság pedig csak az év végén alakul meg. Hollandiában már csütörtökön, Írországban pénteken bonyolították le a voksolást. Egyes tagországokban két napon keresztül szavaztak: Csehországban pénteken és szombaton, Olaszországban és Észtországban szombaton és vasárnap. Lettországban, Máltán és Szlovákiában csak szombaton szavaztak. A legtöbb tagállamban, köztük Magyarországon vasárnap ejtették meg a választást.
Mivel az első részeredmények csak lapzártánk után érkeztek, e tekintetben csupán a legutóbbi közvélemény-kutatások eredményeire szorítkozhatunk. Ezek egyike-másika jobbra tolódást valószínűsít(ett), mindazonáltal a mérsékelt jobb- és baloldal, vagyis a hagyományosan legnagyobb és legerősebb centrista erők, elsősorban az Európai Néppárt (EPP), továbbá a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége (S&D) feltehetően megőrzik domináns pozícióikat.

Az Európai Parlamentnek az Unió lélekszámának növekedése miatt a jelenlegi 705 helyett 720 tagja lesz.

 

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Egy hortobágyi csikós a hagyományos öltözékben adta le voksát az európai parlamenti és helyhatósági választásokon (Fotó: Beta/AP)