2024. december 22., vasárnap

Đurić: A szerbek elleni erőszak Koszovó területén riasztó szintet ért el

Marko Đurić, Szerbia külügyminisztere ma az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén elmondta, hogy Albin Kurti, a pristinai ideiglenes intézmények miniszterelnökének egyoldalú intézkedései és az emberi jogok megsértése félelem és instabilitás légkörét teremtik. Đurić szerint az erőszak a szerbek ellen Koszovó területén riasztó szintet ért el, és 2024-ben már több mint 90 támadást regisztráltak szerb személyek és tulajdon ellen, ám egyetlen elkövetőt sem vontak felelősségre.

Đurić kiemelte, hogy a pristinai vezetés elutasítja a brüsszeli megállapodás végrehajtását, különösen a Szerb Községek Közösségének (ZSO) létrehozását, amely a szerbek számára jogi védelmet nyújtana. Đurić a Biztonsági Tanács ülésén rámutatott, hogy ez az elutasítás nemcsak az EU közvetítette megállapodások elutasítását jelenti, hanem egyben sértés is a nemzetközi közösség számára.

Caroline Ziadeh, az ENSZ UNMIK különleges képviselője hangsúlyozta, hogy a párbeszéd alapvető fontosságú minden kérdés, így a ZSO létrehozásának rendezésében is. Azt is megjegyezte, hogy a pristinai hatóságok egyoldalú lépései csökkentik a kisebbségi közösségek, elsősorban a szerbek hozzáférését az alapvető szolgáltatásokhoz, mint az egészségügy és oktatás.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Marko Đurić (Forrás: Magyar Szó archívum)