Nyolcszáz éve, 1222. április 24-én adta ki II. András király Fehérváron a magyar nemesség jogait első ízben rögzítő Aranybullát, amely évszázadokra a magyar jogrendszer egyik legfőbb tartóoszlopa, a történeti alkotmány fontos része lett.
Az első oklevél formában kiadott magyar királyi kiváltságlevél biztosította a szerviensek számára, hogy ha fiúörökös nélkül haltak meg, birtokaikat szabadon örökíthessék, de a negyedrész lányukat illette, ha nemzetségük kihalt, a birtok visszaszállt a koronára. Birtokaik mentességet kaptak a beszállásolás alól, és nem kellett adót fizetniük. Katonáskodási kötelezettségük csak az országot érő veszedelem esetére terjedt ki, az országhatáron túl a király költségén szálltak hadba. Az Aranybulla szavatolta, hogy részt vehessenek a király jelenlétében évente megrendezett székesfehérvári törvénynapokon; mentesültek a megyés ispánok joghatósága alól; csak törvényes bírói ítélettel lehetett őket elfogni és javaikat elkobozni.
Az Aranybulla emellett tiltotta idegenek méltóságra emelését az ország tanácsának beleegyezése nélkül, tiltotta a birtokadományozást az idegeneknek, miként egész vármegyék eladományozását és két méltóság viselését is. Az egyházat is megillette az adómentesség, de a tizedet nem pénzben, hanem természetben kellett beszednie. A leghíresebb az utolsó, ellenállási záradékként ismertté vált 31. pont, amely kimondta: ha András, illetve utódai nem tartanák be az oklevélben leírtakat, akkor az ország egyházi és világi méltóságai a hűtlenség vétke nélkül ellenállhatnak neki.
Az Aranybulla a magyar jogfejlődés egyik legfontosabb állomása. A következő évszázadokban többször megújították, legfontosabb tételei ott szerepelnek a Werbőczy-féle, ténylegesen jogerőre soha nem emelkedett, de a 19. századig a magyar jogszolgáltatás alapjának számító Tripartitumban is.
