Január utolsó hétvégén immár harmadik alkalommal rendezik Révkomáromban a Felvidéki Népzenésztalálkozót. A jeles seregszemlének többek között a komáromi RÉV - A Magyar Kultúra
Háza és az Egressy Béni Városi Művelődési Központ ad otthont, a programsorozat szakmai partnere a Hagyományok Háza Hálózat-Szlovákia.
A kezdeményezők idén is követik a három év alatt bevált irányelvet, hogy a felvidéki népzenészek emlékezetes találkozón vehessenek részt. A két nap fontos fórum, amin az eszmecsere, a közös muzsikálás viszi a prímet. Egyben céljuk, hogy a találkozás örömét, a népzene sokrétűségét a nézők is megtapasztalhassák. A fellépők palettája igen széles, így minden korcsoport megtalálja az ízlésének megfelelő zenekart és előadást.
A népzenészek igazi ünnepnek tekintik az együtt töltött napokat, s egyre növekvő létszámban érkeznek egész Felvidékről. A három év alatt a nézők száma is lényegesen emelkedett, ami a rendezvény létjogosultságát mutatja, így egyre több ember ismerkedhet meg a magyar népzene szépségével. Sokan e rendezvénysorozaton találkoztak először az autentikus népzenével, s a felmérések szerint a visszatérők aránya igen magas.