Öt nap Tusványos

A múlt hét folyamán rendezték meg a 31. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábort az erdélyi Tusnádfürdőn. Csapatunk 19-én kedden a kora délelőtti órákban vágott neki a csaknem 8 órás utazásnak Székelyföldre. Különösebb gond nélkül, egy megállóval, késő délután érkeztünk meg a csíkszeredai szállásunkra. Miután a hivatalos ügyeket letudtuk, melyek a vállunkra nehezedtek, a fesztiválra indultunk, hogy a belépőjegyeket felvegyük, és hogy megtekintsük a tusványosi fesztivál csodáját. Izgatottan vártam a dolgok alakulását, hiszen most jártam először ezen a nyári egyetemen, sőt Erdélyben is. A szervezők elmondása szerint már az első nap csaknem 9 ezer ember látogatott ki az eseményre, ezt jól alátámasztotta a félórás parkolóhely-keresés.

Este 9 óra tájékán léptünk a fesztivál örökzöld fenyőkkel és hegyekkel körülvett területére, ahol a Tankcsapda zenekar már javában húzta a talpalávalót a nagyérdeműnek. Természetesen egyből a sörsátor felé vettük az irányt, hogy a hosszú és fárasztó út porát egy hideg, frissen csapolt Csíki sörrel mossuk le. A koncert után kimerülten indultunk a szállásra és beestünk az ágyba rögtön. Sok pihenésre nem volt idő, hamar reggel lett. Még csak fél 7, de már talpon.

Reggeli közben rövid egyeztetést tartottunk, ki melyik programra megy a hét folyamán, beosztottuk a munkát és a szabadidőt is. Érezhetően számomra nagyobb kihívás volt a politikai események nyomon követése, de igyekeztem felzárkózni a többiekhez. Mindennap 8-9 órakor már kint voltunk a fesztiválon, sokszor késő estig, volt, hogy hajnalig is. Részt vettünk a koncerteken, előadásokon, beszélgetéseken, rengetegi érdekes program volt, amire kevés idő állt a rendelkezésünkre. Ha osztódtunk volna, akkor sem jutunk el mindenhová. A sajtószobát egy konténerbe próbálták a szervezők bezsúfolni, ahol 10 embernél több – őszintén – nem fért el. Ezért úgy döntöttünk, hogy az egyik sörsátor leghátsó asztalát birtokba vesszük, és ideiglenesen kitűztük rá a Magyar Szó képzeletbeli zászlaját. Minden egyes cikk, ami lapunk hasábjain kapott helyet, azon az asztalon fogalmazódott meg. Nehéz volt összpontosítani a munkára, mivel nem egyszerű feladat a sátorban lévő hőség, és a nagy tömeg zaja mellett eredményes munkát végezni, de úgy hiszem, ezt az akadályt is sikerült leküzdenünk.

Számos érdekes program, előadás, kerekasztal-beszélgetés és kvíz várta a jelenlévőket, nem beszélve a finom ételek és italok kínálatáról. Akkora kürtőskalácsokat sütöttek, hogy egy felnőtt ember számára is nagy kihívás megbirkózni vele. Kiváló volt a helyi specialitásnak számító miccs is, amely kinézetében és állagában a csevapra hasonlít, csak jóval nagyobb. Mindenki megtalálhatta a számára legmegfelelőbbet. A fesztivál igen sokszínű volt, egészen pici gyerekektől a nyugdíjasokig mindenki kilátogatott, aki csak tehette. Még a levegő is egészen más, mikor egy jó mélyet beleszív az ember, érezni lehetett a friss fenyőfa összetéveszthetetlen illatát. Vajdaság után olyan érzés, mintha egy teljesen más világba csöppenne az ember. A helyiek segítőkészek voltak, mindenhol nagy szeretettel fogadtak bennünket. A rendőrség, az erdészek, a szervezők folyamatosan ügyeltek a biztonságra. A helyi telefonszolgáltató szöveges üzenetben hívta fel Tusnádfürdő közelében tartózkodók figyelmét a medvékre, hogy bizony egy anya és két bocs a város utcáit járja kíváncsiskodva. Egy kicsit sajnálom, hogy nem volt szerencsénk találkozni velük, biztos érdekes tapasztalat lett volna, de talán jobb és főleg biztonságosabb is, hogy így alakult.

Az öt nap munkával egybekötött kirándulás mintha csak egy szempillantás lett volna és máris eltelt, haza kellett menni. Bizonyára mindenkinek ismerős az az érzés, amikor kimozdulunk a szokásos heti mókuskerékből egy kicsit, utána nehéz szívvel vesszük az irányt vissza a mostoha hétköznapok szürkeségébe. Ajánlani tudom mindenkinek. Aki csak teheti, látogasson el Erdélybe, ebbe a rendkívüli táborba! Szép volt, jó volt, jövőre ismét megyünk. A medvék és a sűrű örökzöld erdők visszavárnak bennünket.