2024. december 22., vasárnap
VADÁSZATI VILÁGKIÁLLÍTÁS

Nyolc pavilonban várják a látogatókat

Nyolc pavilonban várják a látogatókat a Vadászati Világkiállításon a Hungexpó Budapesti Vásárközpontban szombattól  október 14-ig – mondta Gulyás Andrea, a Vadászati és Természeti Világkiállítás kiemelt ügyekért felelős igazgatója az M1 aktuális csatornán pénteken.

Elmondta: a 2021-es év legnagyobb természeti kiállítása 75 ezer négyzetméteren éppúgy foglalkozik a vadászattal, mint a természet védelmével, a vizes élőhelyekkel, a természetmegőrzéssel és annak jövőjével, a biodiverzitással, a fenntartható természethasználattal vagy például a solymászattal, az orvvadászattal, a gasztronómiával és az innovációval.
Lesznek hüllőbemutatók is, és a nemzeti parkok is megjelennek. Különleges lovas, solymász, íjász és kutyás bemutatók is várják a látogatókat. A cél az szavai szerint, hogy megmutassák a szakma mellett mindenkinek a vadászat-vadgazdálkodás sokszínűségét, hagyományait.

Bors Richárd, a kiállítás szakmai igazgatója közölte: a fenntartható vadgazdálkodást, természethasznosítást tervezik bemutatni a vadászathoz és horgászathoz kapcsolódóan. Az ország legnagyobb kiállítási akváriumában a Hal, Víz és Ember pavilonban például 2 méteres és 110 kilós halakkal is találkozhatnak majd – ismertette az igazgató. Számokban ez azt jelenti, hogy több száz négyzetméter élő vízfelületen, közel félmillió liternyi akváriumban, csaknem 50 halfaj 2000 egyede lesz megtekinthető.

A MÁV közölte: az Egy a Természettel Vadászati és Természeti Világkiállításra látogatók részére a MÁV-START és a GYSEV a pénztári és fedélzeti jegyváltáskor 50 százalékos alkalmi menettérti kedvezményt nyújt a Keleti, a Nyugati és a Déli pályaudvar, valamint Kelenföld, Kőbánya-Kispest, Kőbánya felső és Zugló vasútállomásra. A Volánbuszt választók szintén 50 százalékos kedvezménnyel utazhatnak a világkiállítás helyszíneire, Budapest mellett Gödöllőre, Hatvanba, Keszthelyre és Vásárosnaményba.

A vasúti kedvezmény igénybevételéhez a pénztárban vagy pénztár hiányában a vonaton 50 százalékos alkalmi menettérti jegyet kell váltani Budapestre, amelyet a rendezvény helyszínén le kell bélyegeztetni, így a visszaútra már nem kell újabb jegyet váltani. Bélyegzőpontok a Hungexpón az 1-es fogadócsarnokban, 3-as fogadócsarnokban, az Egy a Természettel boltban az 1-es fogadócsarnok után, valamint az A pavilonban, Egy a természettel standon vannak. Alkalmi menettérti jegy automatából, illetve elektronikus úton nem vásárolható. A kedvezmény kizárólag belföldi utazásra, 2. kocsiosztályon vehető igénybe; 1. kocsiosztályon történő utazás esetén a teljes árú kocsiosztály-különbözeti díjat meg kell fizetni.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás