2024. december 22., vasárnap

WHO: Terjedőben Európában az új omikron-alvariáns

Hans Kluge szerint indokolt lehet különféle óvintézkedések bevezetése

Terjedőben Európában a koronavírus omikron variánsának XBB.1.5-ös alváltozata, mondta el Hans Kluge, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai irodájának igazgatója keddi sajtótájékoztatóján Koppenhágában.

A legfrissebb térségbeli adatokból kiderült, hogy egyelőre alacsony esetszámok mellett egyre gyakoribb az XBB.1.5-es alvariáns. Kluge jelezte: azon dolgoznak, hogy felmérjék ennek lehetséges hatásait.

A világjárvány három éve után nem lehet megengedni, hogy további nyomás nehezedjen az egészségügyi rendszerekre, tette hozzá a tisztségviselő.

A kínai járványhelyzettel kapcsolatos aggodalmak eloszlatására Kluge az Európai Unió egészségügyi hatóságának (ECDC) jelenlegi értékelését hozta fel, amely szerint a kínai esetszámok növekedése várhatóan nem lesz jelentős hatással az európai járványhelyzetre. A rendelkezésre álló információk szerint a Kínában keringő változatok megegyeznek az Európában és máshol már ismert változatokkal, magyarázta az igazgató.

Kluge szerint ennek ellenére nem szabad óvatlanná válni. A tisztségviselő úgy véli, indokolt lehet különféle óvintézkedések bevezetése, mindamellett biztosítani kell, hogy ezek tudományos alapokon nyugodjanak, valamint arányosak és megkülönböztetéstől mentesek legyenek.

Catherine Smallwood, a WHO európai részlegének rendkívüli helyzetekkel foglalkozó vezetője szerint az országoknak meg kell fontolniuk, hogy ajánlottá teszik a maszkviselést a hosszabb repülőutakon a járvány terjedésének feltartóztatása érdekében. Ez minden olyan helyzetben indokolt lehet, amikor erősen fertőzött területről érkeznek az utasok, jegyezte meg.

Aláhúzta: az utazási óvintézkedések életbe léptetésénél kerülni kell a diszkriminációt.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Beta