A régi lemezek illata

A bácsi Bácska Rádió egyike Vajdaság legrégibb rádióállomásainak. 1967 május elsején alapították Bácsi Rádió néven, a kilencvenes években keresztelték át jelenlegi nevére. Az állomás 24 órás műsort sugároz a 99,1 MHz-es frekvencián, a szerb mellett szlovák, horvát, román, roma és magyar nyelven is, de hallható az interneten is.

A rádió egésze mellett bennünket elsősorban a magyar műsor érdekelt, amelyet a még megmaradt maroknyi, időskorú helyi és környékbeli magyar embernek sugároznak. A műsor szerkesztője, műsorvezetője, éltetője Anne Rose Filipović elmondta nekünk, a műsor heti egy alkalommal hallható, hétfőnként este hat és hét óra között.

– Nincs állandó műsorséma. Úgy áll össze a műsor, ahogy éppen a kedvem tartja. Az egy órában vannak hírek, nagymama receptje, érdekességek és sok zene – mondja Filipović, aki annak ellenére is kitartó lelkesedéssel készíti a magyaroknak szóló műsort, hogy ő maga se beszéli folyékonyan a magyar nyelvet. – Csakis magyar zene szól a műsorban. Olyan, amilyenhez kedvem van, tánczene, rockzene, slágerek. Ha éppen kiderül, hogy valakinek a hallgatók közül születésnapja vagy névnapja van, akkor máris másként alakul a műsorstruktúra – teszi hozzá.

Mint mondja, a műsor felvételről megy, mert ő maga és a technikusi teendőket ellátó kollégája, Vladimir Bosančić is máshol vannak munkaviszonyban, ezt a műsort mindketten ingyen és bérmentve, önkéntes alapon készítik.

– A zenei kínálatban a csárdások mellett leggyakrabban Edda, Republic és Lord szól. Mivel a hallgatók többségében idős emberek – hiszen itt már csak ők értik és beszélik a magyar nyelvet –, időnként jelzik, hogy ezt nem annyira kedvelik, de hát én készítem a műsort – meséli nevetve Anne Rose Filipović.

A magyar nyelvű műsor egyébként öt éve létezik, a kezdetektől ők ketten készítik, a műsor pedig 2011-ben kiérdemelte a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének szórványdíját.

– Vladimir a „legmagyarabb bosnyák”, hiszen, annak ellenére, hogy egyetlen szót sem ért magyarul, a műsor vágását probléma nélkül elvégzi – teszi hozzá Anne Rose.

Vladimir Bosančić gyakorlatilag a bácsi rádióval nőtt fel. Már kamaszkorában bejárogatott és itt kezdett dolgozni, és ez volt a munkahelye egészen 1996-ig. Azóta főállásban máshová hívja a kötelesség, de a rádiótól sem szakadt el. Amellett, hogy a magyar műsor készítéséből veszi ki oroszlánrészét, vasárnap esténként, nyolctól éjfélig interaktív kívánságműsort vezet.

– A műsor az interneten is hallható, az egész világból hívnak és kérnek dalokat, egy dinamikus, hallgatott műsorról van szó – mondja Vladimir, kérdésemre hozzátéve, hogy természetesen ezt is bármiféle anyagi juttatás nélkül készíti.

– Ez még működik? – kérdezem a keverőasztal szélén fekvő, csillogó, ezüstszínű lemezjátszóra mutatva.

– Igen, az igazi zenebarát bemegy a lemeztárba, kiválogatja a lemezeket, amelyeket le akar játszani, majd leül ide – mondja régi rádiósként, majd mutatja, hogy kövessem a szomszédos helyiségbe.

A lemeztárba érve, mintha átlépnénk egy időkaput. Megszűnik az internet, a mobilcsörgés, az mp3-as zenék. Megcsapja orromat egy jellegzetes szag, amilyet legalább két évtizede nem éreztem. A bakelit lemezek illata. A régi lemezboltok illata. Végig a polcon rongyosra lapozgatott lemezborítók sorakoznak, bennük az ezerszer lejátszott lemezekkel, amelyeken minden bizonnyal számos karcolást okoztak a lemezjátszók tűi, újra meg újra szántva a beléjük vésett barázdákat.

Kilépünk az ajtón, az időutazásnak vége, visszatér a jelen. Ami nem túl vidám. Merthogy, miként számos egyéb, állami tulajdonú rádióállomás, a Bácska Rádió sorsa is bizonytalan. Vagy, ha nem akarunk kertelni, akkor azt is mondhatjuk, hogy nagyon is bizonyos. Mivel egy kis rádióról van szó, minimális vagyonnal, kis adáskörzettel, vevője valószínűleg nem lesz, úgyhogy minden bizonnyal a bezárás vár rá nyártól.

Itt maradnak nekünk az ilyen régi rádiósok. És itt marad az orrunkban, örökre bevésődve a lemezek illata…