Évek óta nem találkoztunk, mert te Budapestre költöztél, de néhány hónappal ezelőtt telefonon beszélgettünk, mondtad, hogy nehezedre esik a mozgás, s hiába várlak már a szabadkai szerkesztőségben, nem tudsz jönni, inkább én menjek, nagyon vársz. Nem mentem. Bánom nagyon.
A telefonban ugyanolyan vidám volt a hangod, mint amikor kezdő újságíróként megismertelek. Tele voltál energiával, fanyar humorral fűszerezted a soha véget nem érő történeteket. Mindig nagyon kíváncsi voltam mindenre, amit hallhattam tőled, s hálás voltam minden szerkesztőségi történetért, amit tőled hallhattam. A legendákat éltetted. Köszönöm Neked.
Nem panaszkodtál. Kérdésemre elnagyoltan válaszoltál a betegségedről, pedig már három szívműtéted is volt. Az első azt követően, amikor megfenyegettek a kilencvenes évek háborús éveiben írt írásaidért. Ennek ellenére Neked sokkal fontosabb volt, hogy az újságról, az újságírásról beszélgessünk. Soha sem felejtem ezeket a sokszor több órás beszélgetéseket. Számomra Te egy élő lexikon voltál. Hiányoztál, amikor Budapestre költöztél, de eddig is időről időre megjelentél, csinosan, ápoltan, vidáman, tele energiával, életkedvvel. Azt hittem, egyszer csak majd megint betoppansz. Most már tudom, soha többé nem fogsz belépni a szerkesztőség ajtaján, hogy megnézz minket, hogy megkérdezd, hogy vagyunk.
Szegedi Mária 1949-ben kezdett el dolgozni Újvidéken a Magyar Szóban. Majtényi Mihály, Gál László, Sulhóf József, Thurzó Lajos voltak a mesterei. Akkoriban még férfiszakma volt az újságírás, rajta kívül csak a titkárnő meg egy újságírónő volt a szerkesztőségben. Aztán Szabadkán 17 évig a Hét Napnál dolgozott, majd a Szabadkai Rádió újságírója volt. Pályája végén, 1992-ben ismét visszatért a Magyar Szóba. Lapunk macedóniai tudósítójaként írt remek tudósításokat, háttéranyagokat a régió történéseiről.
Szegedi Mária annak a generációnak a tagja volt, amely a második világháború után megteremtette a magyar intézményeket. Mindannyiuk munkája, így az övé is, lapunk életében sajtótörténeti jelentőségű.
A Magyar Szónak tavaly adott utolsó interjújában a következőket mondta: „Ha újra kellene, lehetne kezdeni, újra ezt a hivatást választanám. Mindazzal együtt, hogy egy újságíró számára nincs se ünnepnap, se szombat, se vasárnap. Én egész életemben ezt csináltam, soha semmi mással nem foglalkoztam. Minden nehézségével együtt izgalmas és szép munka. Nem könnyű, egyáltalán nem volt soha sem könnyű újságírónak lenni. Ma sem az.”
Életének utolsó éveit Budapesten töltötte. Temetéséről a család később intézkedik.
Nyugodj békében!
