A Magyar Szó szerkesztőbizottsága 2015. június 9-én ülésezett, ahol egyebek mellett megvitatták mindazokat a kérdéseket, amelyek a Párbeszéd című, egyes kollégáink által aláírt véleményben szerepelnek.
Az aláírók között szerepel a szerkesztőbizottság egyik tagja is, aki a szerkesztőbizottsági ülésen nem fogalmazott meg különvéleményt, záradékot, állásfoglalást. Nem tudhatom, de feltételezem, azért nem, mert sejtette,tudta, hogy készül ez a levél. Akkor viszont kettős helyzetben van e tag, nem vállalhat közösséget azokkal, akikkel közösen levelet ír és azokkal, akikhez a levél szól. Mivel nem mondott le szerkesztőbizottsági tagságáról, feltételezem, ott kívánja képviselni e levél tartalmát. Ezt azonban megtehette volna az ülésen is. Akkor nem kellett volna az ülés berekesztése után alig egy órával elküldeni a levelet. De nyilván nem egy ilyen párbeszéd volt a cél, hanem egy olyan, amilyent az aláírók közül néhányan hónapok óta folytatnak az online világban, amikor a főszerkesztőt sehogy másként nem nevezik, csak így: a hülye p... és nincs állat, amihez nem hasonlították, nincs jelző és sértés, amit nem vágtak a fejéhez.
Úgy gondolom, a párbeszédnek van helye, ideje és módja. A levél aláírói is tudják, hogy ennek minimális, civilizációs feltétele az, hogy abbahagyják a hónapok óta zajló mocskolódást, a szerkesztő- bizottsági tag is tudja, hogy az ülésen kell elsősorban képviselni a vele azonos platformon lévők véleményét, és mindenki, aki a Magyar Szóhoz tartozik tudja, hogy ami történik velünk, az nem tegnap kezdődött és egy sokkal szélesebb és mélyebb történet egyik megállója. De reméljük, közösen ennek is a végére fogunk járni, és erősebben jövünk ki belőle, mint ahogyan azt most mindazok, akik ezt a folyamatot a párbeszédre hivatkozva, de a mocskolódását alkalmazva remélik.
