2024. december 4., szerda

Vagyunk még nagyon sokan!

Magyar Szó-élőújságot tartottunk Szegeden
Varjú Márta főszerkesztő a szegedi közönség körében (Ótos András felvétele)

Varjú Márta főszerkesztő a szegedi közönség körében (Ótos András felvétele)

Balogh József, a VMDK Szegedi Tagozatának elnökségi tagja köszönti a jelenlevőket (Ótos András felvétele)

Balogh József, a VMDK Szegedi Tagozatának elnökségi tagja köszönti a jelenlevőket (Ótos András felvétele)

Ótos András fotóit nagy érdeklődéssel szemlélték

Ótos András fotóit nagy érdeklődéssel szemlélték

A 75 éves Magyar Szó kedden este Szegeden a Millennium kávéházban mutatta be a Naptár 2019. évi kiadványát. A vendéglátó a VMDK Szegedi Tagozata közhasznú egyesülete volt. Az egybegyűlteket és a vendégeket Balogh József elnökségi tag köszöntötte. A Magyar Szó részéről jelen volt Varjú Márta, lapunk főszerkesztője, Kabók Erika és Németh Zoltán főszerkesztő-helyettesek, Máriás Endre újságíró-szerkesztő, Fehér Ildikó újságíró, Tóth Roland, lapunk munkatársa és Ótos András fotóriporter, akinek képkiállítását megtekinthették a jelenlevők. 

Az est folyamán fellépett a Magyarzó Pistike, akit Molnár Zoltán színművész személyesít meg.

Varjú Márta főszerkesztő elmondta, hogy az idei év többszörös ünnep számunkra.

− A legnépszerűbb nyári rendezvényünk a Strandszépe, az idén ünnepeli az 50 éves évfordulóját, a Magvető mezőgazdasági mellékletünknek nemrégiben jelent meg a 600. kiadványa, Ótos András fotóriporterünk 35 éve gazdagítja a lapot képeivel, valamint decemberben ünnepeljük a Magyar Szó 75 éves fennállását. Mindezek a jeles évfordulónk nagyon fontosak számunkra, és erőt adnak a további munkában. Az élőújságoknak is fontos szerepük van a lap életében, hiszen ezáltal is népszerűsítjük a lapot, meghallgatjuk olvasóink véleményét, és gazdagítjuk az újság tartalmát ötleteikkel – hangsúlyozta a főszerkesztő.

Olvasóink körében évről évre nagy népszerűségnek örvend a Naptár kiadvány, amely az idén a 75 év jegyében jelent meg. A kiadványt szerkesztője, Németh Zoltán méltatta.

− Az idei Naptár az első, amely nemcsak tartalmilag színes, hanem színes oldalakat, képeket is tartalmaz. Nagyon keresett a kiadvány, gyorsan elfogyott, így utána kellett még nyomtatni. A hagyományos írások mellett a kiadvány a fiatal vajdasági festők, grafikusok, művészek, költők, újságírók alkotásait foglalja csokorba. Ezzel a Naptárral azt akartam megmutatni, hogy igenis vannak még fiatal értelmiségiek Vajdaságban. Mert többen híresztelik azt, hogy már nincs sem tanár, sem író, elment minden értelmiségi. Ezzel a kiadvánnyal is üzenem, hogy ez nem igaz. Vagyunk még nagyon sokan, és lenni is fogunk – mondta Németh Zoltán.

Nagy Abonyi Attila (Ótos András felvétele)

Nagy Abonyi Attila (Ótos András felvétele)

A Naptár mellett bemutatták a Szórványlétben I. és II., valamint a Menedékben című köteteket is, a készülőben lévő kiadványokról pedig Kabók Erika beszélt.

− Mivel 75 évesek vagyunk, újabb nagy ötleteink vannak, három kiadványt tervezünk. Zentán minden évben a Hagyományaink Ünnepe alkalmából a helybeli asszonyok finomabbnál finomabb falatokat készítenek, és az az ötletünk támadt, hogy ezeket a recepteket összegyűjtjük, és egy kis füzetecske formájában, megjelentetjük. A második kiadvány a hódegyházi anekdotagyűjtemény lesz, amelynek érdekes történeteit Gergely József kollégánk terepjárás közben jegyzett fel. A harmadik kiadvány a 75 év jegyében készül majd, és 75 riportot, összefoglaló jellegű írást fog tartalmazni – mondta Kabók Erika. Az est folytatásában a humoré volt a szerep, ugyanis Magyarzó Pistike következett, aki jól megnevettette az egybegyűlteket. Az est végén pedig kikértük a közönség, akik közül többen Szegedre elszármazott vajdasági magyarok, véleményét a Magyar Szóról.

− A testvérem Szabadkán él, és ők rendszeresen megveszik a Magyar Szót, amikor látogatóba megyek hozzájuk, akkor nagy lelkesedéssel én is átlapozom az újságot. Nagyon sok fejlődést tapasztalok a lapban – vallotta Majoros Dobos Zsuzsanna.

− Zentai származású vagyok, így gyerekkorom óta ismerem az újságot. Manapság az internetes verzióját olvasom, és természetesen főleg a zentai írások érdekelnek – mondta Tornai László.

Majoros Dobos Zsuzsanna (Ótos András felvétele)

Majoros Dobos Zsuzsanna (Ótos András felvétele)

Tornai László (Ótos András felvétele)

Tornai László (Ótos András felvétele)

− Az, hogy egy újság megérte a 75 évet, és hogy továbbra is fenn tud maradni, főleg a mai világban, az nagyon dicséretes dolog. Szerintem ez egyaránt a szerkesztőség, valamint a hűséges és kitartó olvasók érdeme is – hangsúlyozta Balogh József, a VMDK Szegedi Tagozatának elnökségi tagja.

− Még kisgyerek voltam, amikor megismerkedtem a Magyar Szóval, hiszen amikor vasárnap kijöttünk a templomból, akkor először az újságárushoz mentünk megvenni a lapot. Amikor hétvégenként hazamegyek Felsőhegyre, az én utam is először az újságárushoz vezet – mondta Nagy Abonyi Attila, a VMDK Szegedi Tagozatának elnöke.

Vendéglátók és vendégek (Ótos András felvétele)

Vendéglátók és vendégek (Ótos András felvétele)

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás