2024. december 22., vasárnap

Több mint 138 millió dinárra lehet pályázni

Meghirdették az oktatásra, a nemzeti kisebbségek kulturális tevékenységére, hivatalos nyelvhasználatra vonatkozó, az egyházaknak, vallási közösségeknek szóló pályázatokat

Nyilas Mihály tartományi oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi – nemzeti közösségi titkár sajtótájékoztatón ismertette a 2016-os pályázatokat.

– Az idei 13 pályázat szinte ugyanazokon a területeken lett meghirdetve, mint az elmúlt években. Igyekeztünk megőrizni a folytonosságot, noha az idei költségvetés valamennyivel kisebb, mint a tavalyi, nem szabadna most elállni a céloktól, amelyeket eddig támogatunk. Ez a 13 pályázat nagyobbik része az oktatásra vonatkozik, szám szerint nyolc. A középiskolások utaztatása mellett elsősorban az oktatási intézmények épületeinek a felszerelésére fordítjuk az eszközöket. Az elmúlt években sikeres volt a középiskolák, az általános iskolák és a diákotthonok felszerelésének beszerzése. Az iskoláink, az oktatási egyesületeink új projektumokat visznek véghez, és az oktatással kapcsolatban jó ötleteik vannak, az idén lehetőség lesz ezeknek az elgondolásoknak a támogatására. Ezek az oktatási intézmények és egyesületek pályázhatnak a tartományi titkárság támogatására. A különféle versenyek tesztanyagainak fordítására szolgáló eszközökre is lehet pályázni. Öt pályázatot a kisebbségi egyesületek számára hirdetünk meg 2016-ban. A tartományi titkárság mellett a Magyar Nemzeti Tanács és más nemzeti tanácsok, valamint az önkormányzatok is támogatják ezen egyesületek működését. Mint minden évben idén is a hivatalos nyelvhasználathoz kötődő pályázatot kiírjuk, amelyen az önkormányzatok és intézmények vehetnek részt. Itt a többnyelvű táblák kihelyezésére és a hivatalos nyelvhasználatot elősegítő oktatási programokra lehet eszközöket kapni. A pályázatok március 31-ig nyitottak – részletezte Nyilas Mihály.

A Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság 2016-ra 13 pályázatot írt ki, amelyek a Vajdaság Autonóm Tartomány Szolgálati Közlönyében, a Dnevnik napilapban és a nemzeti kisebbségek nyomtatott sajtótermékeiben, valamint a www.puma.vojvodina.gov.rs honlapon tekinthetőek meg. A tartományi titkárság támogatásainak összértéke 138 412 230 dinár, amelyből 115 435 815 dinár a nyolc oktatási pályázatra, 22 976 415 dinár pedig a további öt, a nemzeti kisebbségek, valamint az egyházak és vallási közösségek számára kiírt pályázat nyerteseinek lett elkülönítve.
A középiskolások utaztatására 48 219 541 dinárt szántak, erre a pályázatra vajdasági községek és városok jelentkezhetnek.

Az általános és középiskolák felszereléseinek finanszírozására és társfinanszírozására 43 408 774 dinárt fordítanak, itt vajdasági általános és középiskolák vehetnek részt.
A diákotthonok felszereléseinek finanszírozására és társfinanszírozására 4 750 000 dinárt fordítanak, ezen a pályázaton diákotthonok jelentkezését várják.

A felnőttek általános iskolai képzését végző általános iskolák felszereléseire pályázhatnak az illetékes intézmények, erre a célra a tartományi titkárság 1 900 000 dinárt fordítanak.
Az általános és középiskolák oktatási programjainak társfinanszírozására 13 415 000 dinárt különítettek el, vajdasági iskolák jelentkezését várják.

Sport és kulturális programok szervesének finanszírozására és társfinanszírozására 1 947 500 dinárt szántak, erre a pályázatra diákotthonok jelentkezhetnek.

A különféle versenyek tesztanyagainak fordításának finanszírozására és társfinanszírozására 1 325 000 dinárt különítettek el, ezen a pályázaton a nemzeti tanácsok vehetnek részt.

Az általános iskolák anyanyelvi versenyeinek társfinanszírozására (magyar, román, szlovák, ruszin és horvát) 470 000 dinárt fordítanak, általános iskolák jelentkezését várják.

A nemzeti kisebbségek kulturális tevékenységeinek támogatására 9 552 151 dinárt különítettek el, ezen a pályázaton kizárólag a nemzeti kisebbségek nonprofit szervezetei vehetnek részt.
A nemzetek közötti toleranciát ápoló programok társfinanszírozására 4 300 000 dinárt fordítanak, itt szintén nonprofit szervezetek jelentkezését várják.

Az egyházak és vallási közösségek számára 5 295 084 dinárt fordítanak, a pályázaton egyházmegyék és püspökségek vehetnek részt.

A romák integrációs programjainak társfinanszírozására 675 000 dinárt fordítanak 2016-ban a tartományi költségvetésből, erre a pályázatra nonprofit szervezetek jelentkezhetnek.

A tartományi szervekben és szervezetekben a kisebbségi hivatalos nyelvhasználat támogatására 3 178 264 dinárt fordítanak.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás