2024. szeptember 9., hétfő

Záróünnepség a Paulinum Gimnáziumban

A szabadkai Paulinum Gimnáziumban és Szemináriumban (Kollégiumban) ebben a tanévben tíz diák érettségizett. A záróünnepség és az eredményhirdetés alkalmi műsorral kezdődött az iskola nagytermében. Az ünnepség elején felcsendült a középiskolások ismert dala, a Ballag már a vén diák. Ezt követően kér szavalat hangzott el. A záróünnepség csúcspontja az eredményhirdetés volt. A gimnázium igazgatója, msgr. Miocs József a vizsgáztató bizottság nevében kihirdette az eredményeket. A négyéves szorgalmas munkáért és az érettségi vizsgákon elért kitűnő eredményért Lévai Tamás és Oros Mihály elismerő oklevélben részesült. Az eredményhirdetés után mindnyájan elénekelték a diákok himnuszát, a Gaudeamus igiturt, majd az osztályfőnök, Baranyi László nevében Kujundžić Marijan szólt az érettségizőkhöz. A végzősök nevében Oros Mihály és Nagy Denisz köszönetüket fejezték ki mindazért, amit négy éven át a Paulinumban kaptak. Az alkalmi műsor Török Tamás harmadik osztályos tanuló hegedűszámával fejeződött be.

A záróünnepség a tanárok, nevelők, szülők, rokonok és a vendégek kézfogásával és jókívánságával zárult, melyet családias hangulatú bankett, illetve állófogadás követett.