2024. szeptember 9., hétfő

Vajdasági középiskolások a szegedi élettudományi kutatótáborban

Kilencedik alkalommal rendezik meg a Középiskolás Élettudományi Kutatótábort Szegeden. Összesen 23 sikeresen pályázó magyarországi és 4 határon túlról (kettő Erdélyből és kettő a Vajdaságból) érkező fiatal vehet részt a tábor munkájában, ahol neves egyetemi oktatók, kutatók, akadémikusok vezetik be a fiatalokat a tudomány világába.

Az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont alapítójának tiszteletére létrejött Straub Örökség Alapítvány rendszeresen szervez kutatótábort tehetséges, a biológia iránt érdeklődő diákok részére. Az anyagi lehetőségek függvényében két hétig bentlakásos, teljes ellátást biztosító képzésben részesülnek azok a 10–11. osztályos tanulók, akik a középiskolások számára kiírt pályázatukon jó eredményt értek el. A biológiatanárok és tanítványaik körében népszerű kezdeményezésre például 2012-ben 120-an, 2013-ban 78-an jelentkeztek, a folyamatosság kényszerű, pénzhiány okozta megszakítása miatt az idén azonban csupán mintegy 50 diák élt ezzel az országosan páratlan lehetőséggel. Az idei, 9. Középiskolás Élettudományi Kutatótáborban (KÉK) 23 sikeresen pályázó magyarországi és 4 határon túlról érkező fiatal képzéséről és igényes szabadidős elfoglaltságáról gondoskodnak a szervezők.

Miként megnyitójában Vígh László akadémikus, az alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta: kollégáival együtt elhivatottságot éreznek a kutatói pálya megkedveltetése, a biológus utánpótlás biztosítása iránt is. Komoly szakmai konferenciának is dicséretére válna az a széleskörű ismereteket közlő, 33 előadásból álló sorozat, melynek révén a legújabb biokémiai, genetikai, biofizikai, növénybiológiai, orvosbiológiai kutatási eredményekkel ismerkedhetnek meg a résztvevők. Alkalmuk nyílik arra is, hogy gyakorlati tapasztalatokat is szerezzenek az SZBK és az SZTE Természettudományi és Informatikai Karának laboratóriumaiban. Miközben a fiatalok bepillanthatnak ennek a sajátos élethivatásnak, a kutatói pályának a rejtelmeibe, lazításként ellátogatnak az Ópusztaszeri Nemzeti Parkba, a vadasparkba, az egyetemi füvészkertbe, és felfedezik Szeged nevezetességeit is.

A tábor anyagi hátterét – néhány nagylelkű egyéni támogató mellett – zömmel a Richter Gedeon Nyrt. biztosítja, a szervezők azonban bíznak a folytatáshoz nélkülözhetetlen további támogatók adakozó kedvében is. A két hét elteltével, a záró rendezvényen a résztvevők ezúttal is emléklapot vehetnek át Vígh Lászlótól, miként az eddigi nyolc év során elődeik, akik az alapítvány jóvoltából Szegeden alapozták meg későbbi kutatói pályájukat. A vajdaságiakat a kutatótáborban a nagybecskereki Gyarmati Roland és a hajdújárási Somogyi Anett képviseli.