2024. szeptember 9., hétfő
HÁROM PEDAGÓGUS-SZAKSZERVEZET KÉPVISELŐI

A kormányfővel kívánnak találkozni

Három pedagógus-szakszervezet képviselői mielőbb találkozni szeretnének Aleksandar Vučić kormányfővel. Az iskolák finanszírozására vonatkozó szabályzat módosítási javaslatai között ugyanis szerepel az iskolákban mintegy 2000 nem közvetlenül tanítással foglalkozó alkalmazott foglalkoztatása, tehát az oktatásügyben megígért fizetésemelés nélkül maradnak az oktatásügyi dolgozók.

Molnár Edvárd felvétele

Molnár Edvárd felvétele

– A szakszervezetek nem ellenzik a létszámbővítést, ha az az oktató-nevelő munka színvonalának emelését szolgálja, azt viszont igen, hogy az új munkaerő alkalmazásának anyagi terhét, következményeit az oktatásügyi dolgozók viseljék, mégpedig úgy, hogy a megígért fizetésemelést az újonnan alkalmazottak között osztják majd el, hiszen az idei költségvetésben nem irányoztak elő eszközöket az említett személyek fizetésére – áll a közleményükben.

A Szerbiai Oktatásügyi Szakszervezet, a Függetlenség Ágazati Pedagógus-szakszervezet és Az Oktatásügyben Dolgozók Szakszervezete mielőbbi találkozót kérve fordult Aleksandar Vučić kormányfőhöz, amelynek témája az általános- és középiskolában megnövekedett dolgozói létszám következményeinek megvitatása, valamint a korábbi években munkaerő-felesleggé vált dolgozók problémája, továbbá a szakszervezetek közreműködése a közszférában dolgozók fizetésére vonatkozó törvény kidolgozása lenne.

Az oktatási intézmények finanszírozásának kérdéseivel foglalkozó bizottság ülésén javasolta az oktatási minisztérium és Az Oktatásügyi Dolgozók Szakszervezeti Uniója 2000 új dolgozó alkalmazását. Az Unió szerdai közleményében azért szállt síkra, hogy minden iskolának legyen iskolatitkára, főkönyvelője, pszichológusa, pedagógusa, házmestere stb.