A Magyar Nemzeti Tanács elnöke közzéteszi
PÁLYÁZATI FELHÍVÁSÁT
AZ EURÓPA KOLLÉGIUMBAN VALÓ KOLLÉGIUMI ELHELYEZÉS
ODAÍTÉLÉSÉRE A 2016–2017. ÉVBEN (ELSŐ KÖR)
I. A PÁLYÁZAT FELTÉTELEI
A Magyar Nemzeti Tanácsnak (a továbbiakban: Tanács) az Európa Kollégiumban való kollégiumi elhelyezésről szóló határozata alapján azok a személyek pályázhatnak az első pályázati felhívás alapján kollégiumi elhelyezés odaítélésére a 2016–2017. évben, akik az alábbi feltételek mindegyikének eleget tesznek:
először nyertek felvételt egy Újvidék területén lévő, Szerb Köztársaságbeli akkreditált szakfőiskolai, akadémiai alapképzés első évfolyamára;
magyar nyelven végezték általános és/vagy középiskolai tanulmányaikat, illetve a Tanács elnökének külön erre a célra kinevezett bizottsága mentesítette őket ezen alapfeltétel alól;
nyilatkoznak arról, hogy a diplomázásuk után legalább 3 évig Szerbiában fognak dolgozni lehetőség szerint a tanulmányaik során szerzett képesítésnek megfelelő munkakörben;
lakóhelyük nincsen a felsőoktatási intézménnyel ugyanazon város területén;
a kollégium igazgatása bentlakási joguktól nem fosztotta meg a házirend megsértése miatt.
A pályázatok beadási ideje: 2016. augusztus 1. – szeptember 1.
II. A KOLLÉGIUMI HELYEK ODAÍTÉLÉSE
Az odaítélésre kerülő kollégiumi helyek száma: 150.
A Tanáccsal megkötött szerződés éves időszakra megszabja az elhelyezés időtartamát, a jogosultsági feltételek megszűnését és a szerződő feleket érintő egyéb jogokat és kötelezettségeket A Magyar Nemzeti Tanács által társalapított Európa Kollégiumba való kollégiumi elhelyezésről szóló határozat rendelkezéseinek értelmében.
III. A PÁLYÁZÁS MÓDJA
A pályázatot kizárólag a Magyar Nemzeti Tanács által közzétett formanyomtatványokon lehet beadni. A pályázati kérelmet két eredeti példányban, a három nyilatkozatot pedig egy-egy eredeti példányban kell benyújtani zárt borítékban.
A pályázati kérelmet elektronikus formában kell kitölteni és rögzíteni.
A teljes pályázati dokumentáció (a formanyomtatványokkal együtt) a CMH információs irodáiban vehető át, illetve letölthető a Magyar Nemzeti Tanács (www.mnt.org.rs) hivatalos honlapjáról.
A pályázatokat magyar nyelven kell benyújtani.
A pályázatok átadásának határideje: 2016. szeptember 1.
A pályázatok zárt borítékban, személyesen adhatók le a CMH információs irodáiban.
IV. A PÁLYÁZATOK ELBÍRÁLÁSA
A határidőn belül beadott pályázatok A Magyar Nemzeti Tanács által társalapított Európa Kollégiumban való kollégiumi elhelyezésről szóló határozat alapján kerülnek elbírálásra és rangsorolásra. A határozat szövege letölthető a Magyar Nemzeti Tanács honlapjáról (www.mnt.org.rs).
A pályázati eredményként meghirdetésre kerülő jogosultsági rangsorról a Tanács elnöke külön határozattal dönt.
A jogosultsági rangsorról a pályázók hivatalos írásos értesítést kapnak, de az a Tanács hivatalos honlapján is kihirdetésre kerül.
A késve érkezett, hiányos vagy szabálytalanul kitöltött, nem a pályázó személy által aláírt, valamint a pályázat tárgyától eltérő kérelmeket a Tanács Hivatala érdemi elbírálás nélkül elutasítja.
A jelentkezési űrlapot és a mellékelt dokumentumokat a Tanács nem küldi vissza.
A Pályázati felhívás teljes szövege megtekinthető a http://www.mnt.org.rs/ weboldalon.