2024. december 22., vasárnap

Kilenc kiemelkedően tehetséges fiatalt ismertek el a Kárpát-medencei tehetségnapon

A XIV. Kárpát-medencei tehetségnapon kilenc kiemelkedően tehetséges fiatal kapott Felfedezettjeink-ösztöndíjat: fődíjjal jutalmazták a bodajki Balogh Ádám zongoraművészt, a jászberényi Notheisz Janka karatést, valamint a körösfői Kovács Nóra Annát a biológiai területén elért eredményeiért, ezen kívül hat különdíjat is kiosztottak a rendezvényen.

A szombati budapesti eseményen Nagy-Vargha Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) fiatalokért felelős helyettes államtitkára kiemelte: a nemzeti tehetség programot sokszínűség jellemzi, melyet jól mutat, hogy a díjazottak között például zongoraművész, vers- és prózamondó, asztaliteniszező, kutató, valamint a matematika és a kémia területén kiváló fiatal is található.

A nemzeti tehetség program a sokoldalúságot egyebek mellett tanulmányi versenyek, ösztöndíjak, zenei tehetség programok, vállalkozássegítő képzések, valamint pedagógusképzések támogatásával biztosítja - tette hozzá a helyettes államtitkár.

Balogh László, a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége (Matehetsz) elnöke, a Felfedezettjeink-pályázat értékelő bizottságának vezetője elmondta: 2011 óta évente addományozzák a Felfedezettjeink-díjat, amelyet eddig összesen 216 fiatal nyerte el. Idén a fődíjasok egyenként 150 ezer, a különdíjasok 80-80 ezer forint ösztöndíjban részesülnek, amelyet az érdeklődésüknek megfelelő céljaik elérésére fordíthatnak.

Polonkai Mária, a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács elnöke kiemelte: a nemzeti tehetség program részeként kialakított hálózat fontos célja, hogy a magyar fiatalok számára lakóhelytől és szociális helyzettől függetlenül lehetőséget adjon tehetségük kibontakoztatására.

A díjakat Nagy-Vargha Zsófia fiatalokért felelős helyettes államtitkár adta át a fiataloknak. Fődíjjal ismerték el a 6-12 éves korcsoportban a bodajki Balogh Ádámot, aki 2022-ben az Országos Zongoraversenyen első helyezést és különdíjat kapott és elnyerte a Veroszta Magda-díjat; a X. Farkas Ferenc Országos Zongoraversenyen első helyezést szerzett és különdíjjal ismerték el; Brnóban a Mozart Nemzetközi Zongoraversenyen pedig második helyezést ért el.

A 13-16 éves korcsoport fődíját a jászberényi Notheisz Janka kapta, aki gyermek és serdülő korcsoportban eddig minden hazai karate kupát, bajnokságot, diákolimpiát megnyert.

A 17-21 éves korcsoport fődíját a körösfői (Románia) Kovács Nóra Annának ítélték oda a biológia területén elért eredményeiért. A fiatalt olyan versenyeken díjazták eddig, mint a EU Contest for Young Scientists 2022 (EU Fiatal Tudósok Versenye); Bright Young Minds Award (a tudományt és a társadalmat legjobban összekötő díj); valamint a 31. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny.

Különdíjjal jutalmazták a zentai (Szerbia) Juhász Hanna vers- és prózamondót; a soproni Gilicz Bálint asztalteniszezőt, valamint a bajsai (Szerbia) Pletikoszity Martint a matematika és kémia versenyeken elért eredményeiért.

Szintén különdíjat kapott a szentpéteri (Szlovákia) Bukovszky Borbála a szavaló-, esszéíró-, rajz-, filmkészítő-, és táncversenyeken elért eredményeiért; a természettudományok területén kiemelkedő debreceni kutató, Erdélyi Zsuzsanna; valamint a rendszeresen verseket és novellákat publikáló budapesti Kubina Zita.

A rendezvény vendége volt Dávid Mózes Roland, a 2021-es év Felfedezettjeink díjazottja, aki néhány hónappal ezelőtt a Virtuózok V4+ magyar győztese lett.

A nemzeti tehetség program civil ernyőszervezete, a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége szándéka szerint az évente megrendezett tehetségnap a tehetséges fiatalokra, segítőikre és a nyílt programlehetőségekre irányítja a pedagógusok, szülők figyelmet.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: MTI