2024. szeptember 9., hétfő

Hernyóból pillangó

Bemelegítő tábor és tanévnyitó a Bolyai Tehetséggondozó Gimnáziumban

Szerdán este az ünnepi megnyitóműsor és szülőértekezlet után beköltöztek a diákok a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium kollégiumába. Ünnepélyes iskolakezdésre megtelt diákokkal és szülőkkel az iskola udvara, az egybegyűlteket Csikós Pajor Gizella igazgató és Perpauer Attila, az MNT oktatási bizottságának elnöke, a zentai községi tanács oktatással és művelődéssel megbízott tagja köszöntötte. A műsor után az elsősök letették a szokásos diákesküt, amelyben megfogadták, hogy bolyaishoz méltóan viselkednek, tisztelettel viseltetnek tanáraik és diáktársaik iránt, és mindent megtesznek az iskola hírnevének öregbítése és önnön szellemi gyarapodásuk érdekében.

A hét elején már „bemelegítettek” a tanévkezdésre a gimnázium elsősei a zentai Népkertben a Metamorf – hernyóból pillangó elnevezésű táborban.

– Az InGenium Alapítvány és a tehetséggondozó gimnázium szervezésében megvalósított projektum elsődleges célja az, hogy az elsős diákok számára könnyebbé tegyék az iskolaéveket – nyilatkozta Kőrösi Gábor, a tábor fő szervezője, s elmondta azt is, hogy a tábor ideje alatt elsősorban különböző csapatépítő tréningeket, képzéseket szerveztek az elsős diákok számára, hogy könnyebben beilleszkedhessenek az iskolai közegbe. A különböző közösségépítő tréningek mellett a rendezvény utolsó napján a fiatalok megtekintették a zentai Fő téren leparkolt Tudományok teherautójának rendezvényeit is.

Az iskolára való „bemelegítést” az idén másodízben szervezték meg a zentai középiskolában.

Az idei táborban negyven diák vett részt, s a szervezők a zentaiakat is elszállásolták, hogy ne érezzék magukat kívülállónak a többiekhez képest. A projektum a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti közösségi Titkárság támogatásából valósult meg.

A zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnáziumban egyébként felújításokat is elvégeztek. A Bethlen Gábor Alaptól elnyert támogatásból a tanáriban felcsiszolták és kilakkozták a parkettát, s bemeszelték az irodahelyiségeket és a tantermeket, ezenkívül felújították a lépcsőházat és a diákok étkezőjét is.