2024. december 22., vasárnap

Véget ért a kisérettségi

Nem volt könnyű a kombinált teszt

A kombinált teszt kitöltésével véget ért az idei megmérettetés a kisérettségiző végzős nyolcadikosok számára. A történelemből, biológiából, földrajzból, fizikából és vegytanból válogatott feladatok nem voltak könnyűek, tudtuk meg két tanulótól is. Egyikük azt mondta, a történelem és biológia témaköréből származó feladatok voltak számára a többinél nehezebbek.

A diákok fellégezhetnek, legalábbis most már „csak” az eredmények miatt izgulhatnak. Az előzetes eredményekről június 18-án reggel 8 óráig értesülhetnek, ezt követően június 19-én 8 és 16 óra között tehető panasz a pontok kapcsán az illetékes bizottságnál. A végleges eredmények június 23-án reggel 8 óráig ismertté válnak. A kívánságlistákat június 24-én és 25-én töltik ki 8 és 15 óra között, az első osztályba való besorolásra vonatkozó lista június 29-én lesz ismeretes, ugyanekkor nyújtható be panasz a besorolást illetően délután 3 óráig. A végleges rangsort, hogy ki melyik iskola melyik szakára jutott be, az anyaintézmények teszik közzé július 3-án 8 óráig. Az iratkozáshoz szükséges dokumentumok átadása július 4-én és 5-én lesz 8 és 15 óra között.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás