2024. december 3., kedd

A biztos iránytű

Elkezdődött az idei, 21. Szabadkai Nyári Akadémia

Tegnap a szabadkai városházán megtartott ünnepi megnyitóval kezdetét vette az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesülete szervezte nyári akadémia. A 21. Szabadkai Nyári Akadémiának idén mintegy 300 részvevője van, akik hét szakcsoport közül választhattak, neves hazai és magyarországi szakemberek tartanak előadásokat a legkülönbözőbb, a pedagógusok további munkáját segítő hasznos és érdekes témákról.

A megnyitóbeszédek sorát De Negri Ibolya, az ÉMPE elnöke azzal kezdte, hogy hangsúlyozta: a pedagóguson áll, milyen lesz az a nemzedék, amelyet a pedagógus nevel – jó szóval, szeretettel.

Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár levélben köszöntötte az egybegyűlteket, s azt üzenete: a pedagógus a saját példájával nevel, a pedagógus személyes példája öntőformaként alakítja a tanítványait.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumából érkező Jakabné dr. Szalai Krisztina arról szólt, hogy az akadémia kiváló lehetőség, hogy a pedagógusok emberileg, szakmailag megerősödve, kapcsolataival épülve kezdhetik meg szeptemberben a munkát. Gombár Szeréna, Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának konzulja arra emlékeztetett, hogy a 2017-es év Kodály-emlékév. A sokat idézett Kodály-mondat – Legyen a zene mindenkié – kapcsán felhívta a figyelmet arra is, hogy a zene a magyarságunk is, hiszen minden énekszó, amely anyanyelvünkön elhangzik, minket gazdagít és minket tart meg. Bunford Tivadar, a VKT elnöke azt emelte ki, hogy a pedagógus a társadalom szobrásza, hisz a jövő nemzedékét formálja. Petkovics Márta, az MNT VB tagja szerint fontos, hogy a nyári akadémián a pedagógusok olyan ismereteket szerezhetnek, amelyeket valóban kamatoztatni tudnak a munkájuk során. Fekete Irén, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Komáromi Területi Választmányának elnöke kifejezte örömét, hogy a nyári akadémia évről évre gondoskodik arról, hogy a pedagógusok itt biztos iránytűre leljenek.

Az ünnepi üdvözlőbeszédek után a jelenlevők két plenáris előadást hallhattak. Dr. Bagdy Emőke Pedagógus identitás és a nevelés szemlélete, dr. Kádár Annamária pedig Beleszeretni a világot gyermekünk szívébe címmel tartott előadást.

– Mi az, hogy pedagógus? Foglalkozás? Szakma? Mesterség? Hivatás? Ha mesterség, akkor ki volt az adott pedagógus mestere? Ki hatott rá és hogyan? Mivel varázsolta? Ha hivatás, akkor ki, mi hívta erre a pályára? És hova hívta? Mi az, hogy elhivatottság? Hogyan lehet művelni a hivatást? Hogyan lehet szolgálni a hivatást? Mire kellene megtanítani a növendékeket? Hogy lehet egyeztetni a tananyagra vonatkozó meghatározott szabályokat a személyes filozófiával, a személyes hittel? – ilyen kérdésekkel indította gondolatait dr. Bagdy Emőke, aki szerint az a jó, ha a pedagógus minden kínlódás, gyötrelem ellenére is otthonosságot érez. Azt, hogy ahol van, ott a helye.

Dr. Kádár Annamária azt hangsúlyozta, a saját történeteink által tudjuk beleszeretni a világot gyermekeink szívébe. A családtörténettel, a személyes történettel. Mint hallhattuk, a kutatások azt bizonyítják, hogy az a gyerek, aki sokat tud a saját családjáról, annak nagyobb az önbecsülése, magasabb a rugalmas alkalmazkodóképessége.

– Sokat meséljünk a gyerekeknek a családról. Három típusú narratíva van, az emelkedő, az ereszkedő és a váltakozó narratíva, s csak ez utóbbi a hiteles. Fontos, hogy a negatív életeseményeket is mesélhetővé kell tenni – hallottuk az előadótól.

A pedagógusok csütörtökig ülnek az iskolapadokban. A képzésnek idén is az Ivan Sarić Műszaki Iskola ad otthont.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás