Szerbiai, így vajdasági pedagógusok is versenybe szállhatnak az egymillió dollárral járó pedagógusdíjért: a Global Teacher Prize a világ legjelentősebb tanári kitüntetése.
A pedagógusszakma Nobel-díjaként emlegetett elismerést immár negyedszerre ítéli majd oda a Gems Education nevű, szerte a világban 250 magániskolát működtető dubaji családi vállalat alapítványa, a Varkey Foundation. A díjra olyan pedagógusokat lehet nevezni, akik újszerű módszereket alkalmaznak a tanításban, tekintélyük van diákjaik és a kollégáik körében, és legyen véleményük az oktatással kapcsolatos aktuális kérdésekben. A jelöléseket a www.globalteacherprize.org oldalon lehet megtenni.
E díj apropóján a tanári díjakról, a pedagógusok méltatásáról Szűcs Emese, a szabadkai Svetozar Marković Gimnázium matematikatanára osztotta meg velünk gondolatait.
– A tanári hivatást sokféleképpen és különböző mértékű odaadással lehet művelni. Az érdemi munka ugyan a tantermekben történik, de kellő háttérmunka hiányában nincsenek kézzelfogható sikerek, eredmények. Ez a bizonyos háttérmunka nem látható, nem mérhető külső szemmel. Az emberek csak azt látják, hogy a pedagógus órákat tart, adminisztrál, értekezik és természetesen nyári szünetre megy. Valóban csak ennyi lenne? Azonban ami a felszín alatt rejlik, az messze túlmutat a kialakult sztereotípián. A jó tanár, túl az előbb említetteken, személyiséget fejleszt, előítéleteket rombol, digitalizál, játékokat eszel ki, kivág-ragaszt-színez –rajzol, tehetségeket fejleszt, értékel, ajánlásokat szerkeszt tanulóknak különböző pályázatokhoz, minősít-minősítik, közösséget épít, vigasztal, mosolyogtat, kézen fog, ügyel, pakol, példát mutat, beszed-kioszt, megért, megértet, kreditet gyűjt, fiatal kollégákat mentorál, differenciál, integrál. Sokkal összetettebb a pedagógusmunka, mint ahogy azt a ránk vonatkozó előítélet mutatja. Biztató tapasztalni és látni, hogy bizony vannak tanárok, akik a tanulók és a kollégák körében is magasan elismert szakemberek, akikre fel lehet nézni és akiktől egyaránt tanulnak diákok és tanárok is.
Szükség van arra, hogy ez az elismertség díjak képében is formát öntsön?
– Véleményem szerint igen. A tanári jó gyakorlatok felett hajlamosak vagyunk elsiklani, míg a rossz példákat emlegetjük vég nélkül. A tanári pálya gyümölcsét sokszor évek múltán tudjuk élvezni, amikor például volt tanulóinkkal találkozunk az utcán, s hallgatjuk őket, ahogy elmesélik, hogy a nálunk tanultakat felhasználva tették le sikeresen a vizsgát, vagy hogy azt a szakot írták be, amit mi magunk is képviselünk. Volt általános iskolai matematikatanáromnak, Szabó Hildának és gimnazista matematikatanáromnak, Antunovity Máriának, nyugalmazott pedagógusnak köszönhetem, hogy az lettem, aki vagyok és hogy én is őhozzájuk hasonlóan megtapasztalhattam azt, milyen az megszerettetni a matematika egzakt, zárt világát a tanulókkal oly mértékben, hogy ezt a tanári pályát válasszák. Ez valóban egyértelmű és pozitív visszaigazolás arról, hogy amit csináltunk és ahogyan csináltuk, az valóban megfelelő volt, de álláspontom szerint ez nem kellene, hogy csak utcai csevegés szintjén maradjon. Rendkívül fontosak ezek a pozitív visszacsatolások, megerősítések a további munka, valamint elkötelezettség szempontjából is.
Milyen egy ilyen elismerés, mennyire jelent ez kihívást, motivációt?
– Úgy vélem, hogy a kemény munka és az elismerés előtt mindenki kivétel nélkül fejet hajt, és méltányolja, ha nem is nyilvánosan, akkor hallgatólagosan. Hogy ez kihívás-e? Nem mondanám annak. Egy tanár nem azért lesz kiváló tanár, hogy díjat kapjon, hanem hogy a diákjai sikeresek legyenek úgy a hétköznapokban, mint akár az érettségin vagy a felvételin, hisz ez jelenti hivatásunk csúcsát és elsődleges célját. Ezzel nem arra akarok utalni, hogy díjakra nincs szükség, hanem hogy véleményem szerint kimagasló tanárból lehet díjazott tanár, de díjra szomjazó tanárból kevesebb esély van kiváló tanárrá válni. A prioritás a munkán, a diákokon és az elhivatottságon van, ha ez a sorrend felborul, az nem biztos, hogy eredményhez vezet. Ha azonban ez a rangsor megmarad, akkor óhatatlanul is a hivatalos díj vagy egyszerűbb esetben a környezet nem kimondott de érezhető elismerése megkoronázza a kitartó és eredményes munkát.
A díjak mennyire lehetnek valós fokmérői a tanári pályának, a tanári munkának?
– Szerintem lehetnek, csak megfelelő szabályzat kell a díjak odaítéléséhez.
Maguk a tanárok milyen jellegű díjaknak örülnének, milyen tematikájú, milyen tevékenységért járó díjat éreznének igazán mérvadónak?
– Véleményem szerint sokféle tevékenység alapján lehetne a tanárokat díjazni, tekintettel a pedagógusi munka komplexitására: tehetséggondozásban végzett kiemelkedő munkáért, kiváló és eredményes nevelő-oktatói munkáért, kitűnő osztályfőnöki tevékenységek végzéséért, príma jegyzetek, munkakönyvek, munkalapok készítéséért, nem mindennapi, jó módszertani gyakorlatok kidolgozásáért, gyakorlásáért és népszerűsítéséért, továbbképzés- és rendezvényszervezési tevékenységekért stb.
Van-e abban különbség, ha a diákok vagy ha a kollégák, esetleg egy külső szerv (például minisztérium, civil szervezet) ítéli meg?
– Természetesen van, nem is kis különbség. A diákok többsége azért óhatatlanul is azokat a tanárokat részesítik elismerésben, akik keveset kérnek vissza, nem szigorúak és sokat viccelődnek, ellenben a kollégák már sokkal objektívabban és szakmai alapon osztályoznak. Ezért van az, hogy a szabadkai Svetozar Marković Gimnáziumban egy kiforrott és jól bevált szabályzat van használatban, amely alapján minden évben az év tanulóját választjuk. Mindenki véleménye fontos. Ilyenkor szavaznak a diákok, s külön szavaznak a tanárok is. Ezeket pontokba átkonvertáljuk, majd hozzáadjuk a pontokba átalakított tanulmányi eredményeiket és versenyeredményeiket is. Így alakul ki egy elég komoly és a lehetőségekhez mérten a legobjektívebb mérce, mellyel már könnyebben megy az összehasonlítás. Ezt kellene szerintem alkalmazni a tanárok díjazásánál is. A több szempont vizsgálata pontosabb skálát eredményez. A civil szervezetek díjazási szempontjait nem igazán ismerem, ellenben biztos vagyok benne, hogy egy ilyen külső elismerésnek komoly hatása lehet.
Milyen üzenetet közvetíthet egy-egy jelölés, vagy egy-egy elnyert díj a tanulóknak, kollégáknak, az iskolának, és persze nem utolsósorban magának a díjat elnyerő pedagógusnak?
– Ha komoly és pontos kritériumok alapján dől el, hogy ki lesz a díjazott, valamint több szempontból is megvizsgálják az illető tanárok munkáját, akkor véleményem szerint jelentős elismerésre számíthat egy jelölt vagy egy díjazott tanár. A kiemelkedő és nívós munkát a pedagóguskollégák többsége kétség nélkül méltányolja. A kölcsönös hatás mindenhol fellelhető. Mindenkitől lehet tanulni: valakitől azt, hogy mit kellene, van akitől azt, hogy mit nem kellene vagy esetleg nem lenne szabad csinálni. Hogy mit jelent a díj az iskolának? Magát a jövőt, a lehetőséget a holnapra, a megmaradásra és a megújulásra.
