2024. szeptember 12., csütörtök

Huszonnyolc továbbjutó

Összesen 150 kutató diák 9 szekcióban 97 pályamunkával versenyzett a XIV. Tudományos Diákkörök Országos Konferenciájának regionális döntőjén, melyet szombaton tartottak meg a magyarkanizsai Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpontban. A résztvevők Vajdaság 13 középiskoláját és egy általános iskoláját képviselték, hiszen a verseny célja, hogy a diákok még az egyetemi tanulmányaik megkezdése előtt belekóstolhassanak a tudományos kutatómunkák elkészítésébe. Azonkívül, hogy a magyarkanizsai középiskola adott az idén otthont a versenynek, innen került ki az egyik továbbjutó páros is, akik a legérdekesebb munkát mutatták be: a Rubik-kockát kirakó robotgépet, amely alig 2-3 perc alatt képes elvégezni a műveletet. A délelőtti konferencia után az ünnepélyes eredményhirdetést a Művészetek Háza nagyszínpadán tartották, ahol jelen voltak a szervezők, a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének képviseletében Muhi Béla és Hambuch Mátyás, a Kutató Diákok Országos Szövetségének (KutDiák) elnöke, valamint Zsoldos Ferenc, az MNT alelnöke és Nyilas Mihály polgármester. A diákok elismerő oklevélben és a Vajdasági Magyar Tankönyv Tanács könyvajándékában részesültek, a szakmai zsűri által továbbjuttatott huszonnyolc tanuló pedig jövőre Kecskeméten, a Kárpát-medencei döntőn mutathatja be munkáját.