2024. december 22., vasárnap

Egy sikertörténetnek vagyunk a szemtanúi

Az újvidéki Európa Kollégiumba hétfőig beköltöznek a második pályázati körben bejutott új lakók

Szűk egy hónapja költöztek be az elsőéves egyetemisták az újvidéki Európa Kollégiumba. Pénteken a Magyar Nemzeti Tanács által a kollégiumi elhelyezésre meghirdetett második pályázati kör nyerteseit, azaz a felsőbb évfolyamos egyetemistákat és a mester-, illetve doktori képzésre járó lakókat köszöntötték az Európa Kollégiumban.

– A Magyar Nemzeti Tanács nevében kívánom, hogy alkossanak egy nagy, összetartó családot, lakják be a kollégiumot, és mindenben segítsék, támogassák egymást. Éljenek mindannyian a kollégium által nyújtott lehetőségekkel, kutassanak, legyenek kreatívak, tanuljanak, és tanítsanak másokat fáradhatatlanul. Nem utolsósorban érezzék saját otthonuknak az Európa Kollégiumot. Az egyetemi évek alatt fáradságos munkával megszerzett tudást itthon, a szülőföldön kamatoztassák – köszöntötte a felsőéves hallgatókat Jerasz Anikó, a MNT Végrehajtó Bizottságának elnöke.

A vajdasági magyar közösség egy mintegy 6 millió euró értékű közkinccsel gazdagodott a Vajdaság Autonóm Tartomány, Magyarország Kormánya, a Magyar Nemzeti Tanács és a római katolikus egyház támogatásának köszönhetően.

– Ez a kollégium sokak munkájával, erőfeszítésével, elkötelezettségével épült fel azért, hogy a jövő értelmiségének, a vajdasági magyarság egyetemi képzettséggel rendelkező rétegének érvényesülését szolgálhassa. Az MNT kollégiumi elhelyezésre vonatkozó pályázata nem csupán kétszáz egyetemista támogatása. Hisszük, hogy ugyanennyi vajdasági család számára segítség – anyagi és erkölcsi tekintetben is. Segítség ahhoz, hogy ezekben a családokban megszülessen az életre szóló elhatározás, hogy a fiatalok a szülőföldjükön tanulhassanak tovább – mondta Jerasz Anikó.

Ismerkedés az új lakótársakkal, a környezettel (Ótos András felvétele)

Ismerkedés az új lakótársakkal, a környezettel (Ótos András felvétele)

Snejder-Sára Ildikó, az Európa Kollégium megbízott igazgatója elmondta, hogy az MNT második pályázati körében összesen 122 diák nyert felvételt az Európa Kollégiumba.

– Ezek a fiatalok csütörtöktől hétfőig költözhetnek be. Megközelítőleg 200 diákunk lesz összesen.

Természetesen annak örülnénk igazán, ha a kollégium a teljes kapacitásával tudna működni. Ha figyelembe vesszük, hogy a kollégium most nyitotta meg a kapuit, akkor ez nagyon jó eredménynek számít. Az MNT ebben az iskolaévben több pályázati kört már nem ír ki, viszont a kollégiumnak lehetőségében áll a saját belátása szerint betölteni a kiüresedett helyeket. Így a magyar specializációt végző orvosoknak alkalmuk lesz megpályázni az üres szobákat. A nevelőtanárok egy huszonnégy órában a diákok rendelkezésére állnak, nagyon fontos, hogy kialakuljon közöttük a kölcsönös bizalom – nyilatkozta Snejder-Sára Ildikó.

– Hihetetlen áttörés, hogy ennyien felismerték a kollégium adta lehetőségeket. Akik itt jártak Újvidéken egyetemre, tudják, hogy nagyon nehéz volt bejutni az állami kollégiumokban. Biztosak vagyunk abban, hogy a fiatalok, meglátva milyen komoly szakkollégiumi rendszer működik itt, jövőre még többen megpályázzák a bentlakást. Nem kérdéses, hogy a következő évben megtelik a kollégium, hiszen már most nagyon nagy az érdeklődés. Mindenképpen egy sikertörténetnek vagyunk a szemtanúi – szögezte le Jerasz Anikó.

A bentlakók fogadásán részt vettek a nevelőtanárok is, Danyi Zsuzsanna, Fődi Éva, Sajti Karolina, Morvai Gábor és Kovács Birkás Zsolt, valamint Kasza Csongor, a szabad aktivitásokkal megbízott koordinátor és Baranyi László egyetemi lelkész.

 Az új lakók benyomása

A szabadkai Varga Zoltán az Újvidéki Egyetem Természettudományi és Matematikai Karának negyedéves asztrofizikus hallgatója:

– Nagyon tetszik a kollégium, örülök, hogy ideköltöztem. Ez a hely megkönnyíti a tanulmányaim elvégzését. Magyarok között vagyok, könnyebben tájékozódom az engem érintő fontos dolgokról, és a kollégium sok programot kínál, ami nem csupán a tanulásban, hanem a közéletben való elhelyezkedésemet is segíti.

Az adai Balog Máté az Újvidéki Egyetem Műszaki Kar ipari mérnök szakának negyedéves hallgatója:

– Eddig a ferences kollégiumban laktam. Az Európa Kollégium egyrészt olcsóbb, másrészt szabadon fogadhatok vendéget. Nagyon jó a hangulat, viszont csak éjfélig van kimenő, aminek nem örülök. Szerintem be kellene vezetni, hogy éjfél után nem lehet hangoskodni, de engedélyezzék a szabad jövés-menést.

Maletaski Krisztina az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karán a Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék negyedéves hallgatója:

– Ma költözök be a kollégiumba, még elég kaotikusnak tűnik az egész, hatalmas az épület, ismeretlenek a folyosók, viszont rettenetesen elégedett vagyok az eddig látottakkal. Egy esztétikus, friss és tiszta környezetbe csöppentem bele, amit majd belakunk a társaimmal. Most még egy üres térnek érzem, ami lehetőség. És örülök, hogy éltem ezzel a lehetőséggel. Több szempontból is könnyít az életem, hogy ide költöztem. Elsősorban anyagilag, másodsorban ösztönzőleg hat, hogy rendszerezett környezetben tudom eltölteni a hétköznapjaimat.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás