2024. szeptember 10., kedd

Vučić: „A pedagógusok örülnek a juttatásnak”

Verbić: Akinek nem tetszik, adja vissza!

Aleksandar Vučić kormányfő tegnap a parlamentben kijelentette, hogy véleménye szerint az oktatásügyi dolgozók örülnek a 7000 dináros egyszeri támogatásnak és a 4 százalékos fizetésemelésnek.

– Azon tanügyi szakszervezetek képviselői, akik úgy gondolják, hogy a 7000 dináros segítség nem igazságos, azok visszautalhatják ezen összeget a köztársasági költségvetésbe – nyilatkozta tegnap Srđan Verbić oktatási miniszter. Mint mondta, a kormány úgy döntött, hogy egyszeri támogatást ad minden tanügyi dolgozónak, és ez a tanügyi dolgozóknak szól, nem a szakszervezeteknek. Tehát ha a szakszervezetek ezzel elégedetlenek, adják vissza a pénzt!

A kérdésre, hogy ez most újabb sztrájkot jelenthet-e, azt válaszolta, hogy nem, hiszen biztos benne, hogy nem minden szakszervezeti képviselő gondolja így.

A tanárok átlagbére 40 ezer dinár, ez négyezer dinárral kevesebb mint az országos átlagbér.

– Mi azt kértük, hogy a tanároknak a tanári átlagbérrel egyező összeget fizessenek ki, azaz 40 ezer dinárt és 20 ezer dinárt az adminisztráció területén dolgozóknak – mondta Jasna Janković, a Szerbiai Tanügyi Dolgozók Szakszervezeti Uniójának elnöke.