2024. szeptember 13., péntek

Külhoni óvodák után a kisiskolások éve következik

Az MNT szervezésében egynapos képzést tartottak Óbecsén a magyar óvónőknek

A Külhoni magyar óvodák éve program keretében szombaton negyedik alkalommal került sor egynapos képzésre az óbecsei Labud Pejović Gyermekkertben. A sorozat utolsó képzésének témája a magyar népzene, néptánc, népmese, népi hagyományok és a meseszövés módszertana volt. Az előadókat ezúttal is mintegy 60 vajdasági óvónő hallgatta érdeklődéssel, akik Óbecséről és környékéről, Szenttamásról, Begaszentgyörgyről, Temerinből, Törökbecséről és Adáról érkeztek.

A résztvevőket Joó Horti Lívia, a Magyar Nemzeti Tanács oktatási bizottságának elnöke köszöntötte. Elmondása szerint a külhoni magyar óvodák éve kapcsán az MNT a magyarországi Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával tavaly már több továbbképzést szervezett a magyar csoportokban tanító óvodapedagógusok részére, ezeken fél év alatt négy alkalommal összesen 210 óvónő vett részt. A programot először a szórványban, azaz Újvidéken, Muzslyán, Torontálvásárhelyen és Székelykevén mutatták be, de a vajdasági helyszínek mellett Siófokra is eljutott néhány óvónő. A képzések igen népszerűek voltak, és a résztvevő óvodapedagógusok azóta már a mindennapi gyakorlatban is alkalmazzák az itt megszerzett tudást. A szombati képzés során a délelőtt a mesék jegyében telt el, ugyanis Fábián Éva a meseszövés módszertanáról beszélt a résztvevőknek, délután viszont Táncra, lábam! címmel Máyer Orsolya és Varga László a Tímár-módszert mutatta be.

Az idei év a külhoni kisiskolások éve lesz. Joó Horti Lívia tájékoztatása szerint a programok tavasszal kezdődnek meg, és ezúttal is először a szórványba látogatnak majd el, ahol a szakmai továbbképzések mellett koncerteket, táncházakat, drámapedagógiai programokat is tartanak majd. A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. pályázatán belül a külhoni kisiskolások évére vonatkozó pályázati rész is megjelent már, amelyen többek között a Ringató programra való továbbképzésre és más közösségszervező programok elsajátítására is lehet pályázni.