2024. szeptember 13., péntek

A felvételiről, de az elhelyezkedésről is

Nyílt napot tartott a Magyar Tanszék

Kíváncsi érettségizőkkel, illetve szüleikkel és kísérőikkel telt meg az újvidéki Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék szemináriumi könyvtára szombaton délelőtt. A nyílt napon az intézmény tanárai ismertették a Tanszékkel, de az Újvidéki Egyetemmel, illetve a tanulmányokkal, az egyetemista élettel kapcsolatos tudnivalókat.

Az érdeklődőket dr. Csányi Erzsébet tanszékvezető köszöntötte, aki a számok tükrében is bemutatta a Magyar Tanszéket, illetve részletes betekintést nyújtott a képzés menetébe. Külön kitért a hagyományok és az újítások összefonódására, az új akkreditációs rendszerre, a lehetőségek széles palettájára, valamint hangsúlyozta, nem csak magyartanárokat képeznek a Tanszéken. Ezt követően az intézményről készült promóciós filmet tekinthették meg az érdeklődők.

A tanárok külön beszámolókban foglalkoztak az utólagos elhelyezkedési lehetőségekkel, azaz a sokféle kimeneti lehetőséggel, a kiadványokkal és rendezvényekkel, valamint a tantermen kívüli aktivitásokkal. Megemlítették az újonnan alakult magyar nyelvi központ által nyújtott lehetőségeket, de az idegen nyelvi képzés jelentőségét is. A diákcsereprogramokból adódó pozitívumokról egy korábbi hallgató is beszámolt, valamint kiderült, mivel az Újvidéki Egyetemen is a bolognai rendszer szerint folyik a képzés, egyre több út nyílik meg a bizonyos időt külföldön tanulni vágyó hallgatók előtt.

A felvételivel kapcsolatos kérdések is a nyílt nap témái közt szerepeltek. Dr. Utasi Csilla az irodalmi, dr. Rajsli Ilona pedig a nyelvtani részről beszélt az érettségizőknek, típusfeladatokat ismertettek, de mintafeladatsort is az érdeklődők rendelkezésére bocsátottak.

A Magyar Tanszék nyílt napján elmondták, a felvételi során adódó problémák leküzdésében is szeretnék segíteni leendő hallgatóikat, ezért a közeljövőben felkészítő képzést szerveznek.