2024. szeptember 13., péntek

Gyorskomposztálás, önfeláldozás és még sok minden más

A topolyai elődöntőből továbbjutott vajdasági diákok szép eredményekkel tértek haza Tatabányáról, a XIII. TUDOK-ról

A KudDiák nevű magyarországi civil szervezet 1996 óta karolja fel a tehetségeket és segíti őket a tudományos ismeretfeltárás folyamatában. A vajdasági diákok előtt is nyitott a szervezet által rendezett versenyeken való részvétel. A XIII. TUDOK, amelyen a diákok 10 perces előadást tartanak a szakzsűri előtt, március 22–23-án zajlott le Tatabányán. A konferencia elsősorban tapasztalatcserén alapul, azonban a végén szekciónként megjutalmazzák a legkiemelkedőbb előadásokat. Minden szekcióban kiosztják az első díjat, valamint különdíj is adható, ha pedig igazán kiemelkedő egy előadás, akkor nagydíjjal jutalmazzák. A topolyai elődöntőből továbbjutott vajdasági diákok szép eredményekkel tértek haza Tatabányáról.

Különdíjat kapott Becskei Anikó, a topolyai Dositej Obradović Gimnázium és Közgazdasági Iskola diákja Személyiségvizsgálat a színek szimbolikája és a vonal minőségének elemzése alapján című munkájáért (mentor: Luhović Tímea), Gajda Gergely, a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium tanulója Ez még nem tiszta! – HPCL a gyógyszerkémiában című munkájáért (mentor: dr. Mándity István, felkészítő tanár: Szórád Endre), Ternovácz Adél, az újvidéki Svetozar Marković Gimnázium diákja a Történelem és propaganda a XX. századi magyarországi bélyegeken című munkájáért (mentor: Ternovácz Bálint, felkészítő tanár: Muhi Béla), Szőke Tímea és Szabó Katalin, a szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium volt tanulói Urbán transzcendencia és kollektív emlékezet a slam poetry-ben című munkájukért (mentor: Tolnai Varga Piroska).

Első díjat kapott Kávai Zsuzsanna, a zentai gimnázium volt diákja Reciprok altruizmus, avagy megéri-e önzetlennek lenni? című munkájáért (mentor: Szép Hedvig).

Kiemelkedő teljesítményéért nagydíjat kapott Tornai Csilla, a magyarkanizsai Beszédes József MMIK diákja Gyorskomposztálás című munkájáért (mentor: Kőrösi Sóti Beáta). A 15 vajdasági döntős kutatómunkából 6 munkát díjazott a kiemelkedő szakemberekből álló zsűri, ami nagyon jó teljesítménynek számít.

A jövő évi regionális Tudok házigazdája éppen Csilla iskolája lesz. Minden, kutatás iránt érdeklődő diáknak felhívnánk a figyelmét, hogy csatlakozzon a Tudok Vajdaság nevű facebook-csoporthoz, ahol információkat talál arra vonatkozóan, hogyan válhat belőle kutató diák. Kedvelje a KutDiák oldalt, ahol még több információhoz juthat. A szervezet Poszterverseny felhívása pedig április 2-ig tart nyitva, minden tudnivaló megtalálható a www.kutdiak.hu oldalon.