2024. szeptember 13., péntek

A magyar nyelvű oktatás érdekében

Zomborból indult a Külhoni Kisiskolások Éve
Mesehősökké váltak a gyerekek

Mesehősökké váltak a gyerekek

A magyarországi Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkársága a 2013-as évet a Külhoni Kisiskolások Évének nyilvánította, amivel arra szeretné fölhívni a figyelmet, hogy minél több gyermeket magyar osztályba írassanak szüleik, és így, aki teheti, a magyar nyelvű oktatást válassza az anyaország határain túl is.

Az államtitkárság a Magyar Nemzeti Tanács közreműködésével egynapos műhelyfoglalkozások révén kívánja Vajdaság-szerte is megmutatni, hogy miért érdemes anyanyelven tanulni. A rendezvénysorozat első állomása Zombor volt, ahol hétfőn mintegy száz kupuszinai, bezdáni, nemesmiliticsi, doroszlói és zombori gyerek vett részt a háromórás foglalkozáson a Testvériség-Egység Általános Iskolában.

A foglalkozás első kétharmadában a gyerekek öt animátor segítségével játékos vetélkedő keretében dolgozták fel a Csillagszemű juhász népmesét, majd egy mesés keretbe foglalt, játékokkal, tánccal, közös énekléssel, hangszerbemutatóval átszőtt műhelymunkát tartott a Kolompos Együttes. A mesejátékban a gyerekek segíthettek a szegénylegénynek, hogy megtalálja a királykisasszonyt, megnevettethették a Szomorú Királykisasszonyt, megtanulhatták, hogy a szeretet és a hűség többet ér, mint a pénz és a hatalom.

A beiskoláztatási programot népszerűsítő vajdasági körút fontosságáról a következőket nyilatkozta Joó Horti Lívia, az MNT Közoktatási Bizottságának elnöke:

Számunka kétségtelenül fontos Nyugat-Bácska, mint a népességcsökkenés tekintetében veszélyeztetett szórványvidék, de az, hogy a Külhoni magyar kisiskolások éve vajdasági programja éppen Zomborból indult, Magyarországon dőlt el. Szívet melengető látvány volt, ahogy vonultak a tantermekbe a kisdiákok, akik helyi segítőink révén érkeztek a környező településekről is. Egyszerre megtelt magyar gyerekekkel, iskolásokkal, óvodásokkal a város egyetlen iskolája, ahol magyar tannyelvű oktatás folyik. Azt szeretnénk elérni, hogy a szülők magyar tagozatokra írassák gyermekeiket, úgy itt a városban, úgy a falvakban.

Tavaly is jártuk a Vajdaságot és az egész Kárpát-medencét a Külhoni magyar óvodák programunkkal, tizenkétezer kilométert tettünk meg, ezerötszáz gyerekkel találkoztunk, idén folytatjuk az iskolaprogrammal. Ennek célja, hogy meggyőzzük a külhoni magyar szülőket, hogy minél többen anyanyelvi oktatási intézménybe írassák be gyermekeiket. Valamennyi iskolába eljuttatunk Gárdonyi-mesekönyvet, valamint a programunk tábláját, hogy tudjanak erről a programról. Pályázatot írtunk ki közösségépítő programra, továbbképzésre, illetve óvónők és tanítónők együttműködésére. Április ötödikén járt le a pályázat beadásának határideje, és két és félszeres volt a túljelentkezés – újságolta lapunknak Hajnal Virág programfelelős, a Nemzetpolitikai Államtitkárság stratégiai tervező és tájékoztatási főosztályának stratégiai főreferense. – Nagyon örülünk, hogy a pedagógusok igénylik és elfogadják segítségünket abban, hogy minőséges oktatást tudjanak teremteni valamennyi határon túli intézményben.

Hajnal Virág azt is elmondta, hogy idén is 23 helyre látogatnak el, miként tavaly is, ám újdonságnak számít, hogy az idei program előkészítése során kikérték a szülők véleményét, hiszen végtére ők döntenek arról, hova íratják be a gyermekeiket.

Nyitókép: Mesehősökké váltak a gyerekek