2024. szeptember 13., péntek

Óbecsei gimnazisták versenyeztek Székesfehérváron

Szombaton az óbecsei gimnázium három diákja: Berec Helga, Szabó Emil és Horváth Tamás Vajdaságot képviselve vett részt a Mi Európánk elnevezésű verseny döntőjén, amit három körös előválogatás előzött meg. A versenyre az egész Kárpát-medencéből több mint kétszáz csapat nevezett, és a döntőbe 17 csapat jutott be. A diákokat Nagy Katalin tanárnő és az óbecsei önkormányzat képviseletében Kiss Igor kísérték el. Bár a diákoknak nem sikerült helyezést elérniük, nagy tudásról tettek tanúbizonyságot az Európai Unió történetéből, földrajzából, aktuálpolitikai és gazdasági kérdésekből és sok egyéb területről. A diákok kísérői egy kerekasztal-beszélgetésen is részt vettek Bauer Edit EP-képviselő vezetésével – ennek eredményeképpen a jövőben Óbecse is bekapcsolódik a verseny lebonyolításába. A versenyt Herczog Edit EP-képviselő és dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere is megtisztelte jelenlétével.