A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség és a Magyar Nemzeti Tanács képviselői nemrég Pancsován jártak, ahol kihelyezett ülésüket tartották meg. A találkozón a környékbeli települések művelődési egyesületeinek képviselői is beszámoltak azokról a problémákról, amelyek intézményüket sújtják. Az ülés után beszélgettem Kerekes Klárával, a hertelendyfalvi Tamási Áron Székely–Magyar Művelődési Egyesület alelnökével, tánccsoport vezetőjével, aki az egyesületen belül óvónői, és sok más teendőt is ellát, hiszen Hertelendyfalva is azon települések közé tartozik, ahol kockán forog a magyar közösség léte. Beszélgetésünk során arra is fény derült, hogy a művelődési egyesület milyen mértékű szerepet tölt be a magyar ajkú tanulók anyanyelvápolásában.
– Több mint ötven éve működik az egyesületünk, berkeiben pedig tartalomra találhat minden környékbeli magyar ajkú, a kisgyerekektől kezdve az idősekig. Tánccsoportot működtetünk, vegyes- és női kórust, hagyományápoló kézimunka-, valamint színjátszó- és nyelvápoló csoportot. Ezenfelül mondhatni, hogy hozzánk járnak a magyar gyerekek óvodába. Szakcsoportjaink többfelé léptek fel, megmérettetésen vettek részt, díjakat is kaptak szép számban, úgy a színjátszóink, mint a kézimunkacsoportunk, a kórus és a táncosok is. Hagyományőrzéssel is foglalkozunk, színpadon elevenítjük fel többek között a lakodalmas, a karácsonyi és farsangi szokásokat, valójában mindazt, ami a magyar nyelvhez tartozik.
Hogyan tanulják a gyerekek a magyar nyelvet?
– Sokan vegyes házasságból származnak, és inkább a szerbet beszélik. Ez főleg attól függ, hogy az apa milyen nemzetiségű. Nagyon szeretnénk, ha otthon mindenképpen társaloghatnának magyarul, mert amikor kimennek az utcára, csak szerbül beszélnek. Nincs alkalom arra, hogy magyarul kommunikáljanak. Ezt szinte csak a családi körben tehetik meg, emiatt kevesen szeretnék magyar nyelvű osztályba íratni a gyerekeiket. Egyébként is megcsappant a magyar lakosok száma. Sokan már a kilencvenes években kivándoroltak, ez a folyamat utána sem szűnt meg, mostanában pedig különösen felerősödött. Főleg az a korosztály hagyja el otthonát, amelynek épp iskolába kellene íratniuk a gyerekeiket. Azok a magyar ajkú tanulók, akik maradnak, negyedikig összevont osztályba járnak. Ötödiktől viszont már kénytelenek szerbül hallgatni a tananyagot, és hetente egyszer-kétszer van magyarórájuk mint nyelvápolás. Ez azért nem jó, mert ezeket legtöbbször a hatodik óra után tartjuk, addigra már a tanulók elfáradnak, emiatt büntetésnek veszik a magyar nyelv tanulását. Ezt másképp kellene megoldani, hogy a gyerekek érezzék az anyanyelvtanulás fontosságát, és élvezzék is az órákat.
Milyen mértékben vállalja magára a művelődési egyesület az iskoláskor előttiek anyanyelvtanítását?
– Több mint húsz éve foglalkozok gyerekekkel az egyesületben. Korábban amikor a kezükbe adtunk egy szöveget, el tudták olvasni, gyorsan megbarátkoztak vele, és könnyen színpadra állítottuk. Mostanában viszont a legelejétől kezdünk minden. Először szinte kibetűzzük a szöveget, majd megtanuljuk elolvasni, és csak utána foglalkozhatunk vele. Valamelyest tehát magunkra vállaltuk az óvodai foglalkoztatás szerepét, de őszintén szólva nem tudom, hogy így meddig bírjuk. Ez visszaszorítja a tehetségük kibontakozását is, hiszen az olvasással sem boldogulnak. Ha pedig nem olvashatnak magyarul könyveket, nem gazdagodhat a szókincsük sem. Ez érezhető a tanulókon. Nehezen fejezi ki magukat magyarul, inkább visszahúzódnak vagy szerbül beszélnek, és lassan elvesztik nemzeti identitástudatukat, azaz ki sem alakul.
A hertelendyfalvi általános iskolában milyen nehézségekkel szembesülnek a magyar tanulók?
– A még aktuális iskolaévben, három gyerekkel nem nyílt magyar osztály, ezért összevontba járnak. Azok a gyerekek, akik ilyen tagozatokba járnak, elvesznek, félnek kimenni szünetre, a rendezvényeken nem állnak ki magyarul szavalni, mert kinevetik, kifütyülik őket, és emiatt szégyellik magukat. Ennélfogva a szülőket sem lehet hibáztatni, ha inkább szerb osztályba íratják be a gyereküket, hiszen csak megóvni szeretnék őket. Ugyanakkor a tanulók ott is kínlódnak, hiszen nem értik, mit mondanak nekik. Előfordult, hogy a szerb osztály tanítónője egy magyarul értő pedagóguson keresztül kommunikált a gyerekkel.
A művelődési egyesület milyen égető problémákkal néz szembe?
– Nem tudjuk fizetni a rezsiköltséget sem, és emiatt nem tarthatunk próbákat. Egyszer egy héten a kézimunkázó asszonyok találkoznak, ha pedig ég a lámpa, akkor gyorsan kihasználjuk az alkalmat egy gyors próbára is. Mivel pedig nincs miből fizetnünk az áramot sem, így rendezvényeket sem szervezhetünk. Ha mégis sikerül összeállítani valamit, képtelenség a gyerekeket elvinni bárhová is. A Durindóra sem juthatunk el, hiszen ötvenezer dinár az autóbuszbérlés, és azt sem tudjuk fizetni. Sehova sem mehetünk, és ez nagy gond.
Fiatalodik-e művelődési egyesület tagsága?
– Húsz-huszonöt gyerekről van szó, kettőtől hat évesekig, akiket a szülők olykor elhoznak. Nemrég kialakult egy tizenöt fős tánccsoportunk, amelybe főleg alsós tanulók járnak. A következő csoport a huszonévesek. A tinik sajnos nagyon passzívak, és nem akarnak részt venni semmilyen munkában. Az idősebbek dolgoznak, váltásban vagy egész nap, és képtelenség összehozni a gyakorlást, ha már ketten hiányoznak, nehéz megtartani a próbákat.
