2024. szeptember 13., péntek

Néhány gyerek ingyen táborozhat Hajdújáráson

A Magyar Nemzeti Tanács jóvoltából, illetve Futó Rózsának, a táborhelyszín tulajdonosának felajánlása révén idén a hajdújárási Koaland gyermekparknak néhány törökkanizsai gyermek is lakója lehet, mégpedig ingyenesen.

– Az ötnapos táborban való díjmentes részvételt igazi meglepetésként, határtalan örömmel fogadták a diákok, hiszen hasonló, közelben lévő nyári programsorozat hiányában vagy az anyagi háttér miatt sokuknak nem lehet része az ilyen rendezvények nyújtotta élményekben. A felajánlásnak köszönhetően július 22-én a hajdújárási Kézműves és játéktáborba hat törökkanizsai, a hagyományápolás iránt elkötelezett néptáncos, szavaló és prózamondó utazhat el. A gyerekek izgatottan várják az indulást, hiszen mindannyian szeretnek játszani, szórakozni, s kíváncsiak a barkácsolás és kézműves tárgyak készítésének titkaira is – nyilatkozta lapunknak Jerasz Anikó, a Magyar Nemzeti Tanács törökkanizsai tagja.

– Hat gyermeket fogadunk, akik ingyen táborozhatnak. Olyanok, akik leginkább rászorulnak. Úgy gondoltam, hogy azok is részesüljenek a táborozás örömeiben, akik anyagilag nem tudnák megengedni maguknak – mondta Futó Rózsa, aki tartalmas időtöltést ígér a gyerekeknek, hiszen egyebek mellett lesz agyagozás, gyöngyfűzés, lovaglás is.