2024. december 22., vasárnap

Gyermekeink és a digitális erőszak

A megelőzés a legfontosabb – hangzott el a tartományi oktatási titkárság által szervezett összejövetelen

A tartományi oktatási titkárság a Vajdasági Pedagógiai Intézettel együttműködve az év elején megkezdte annak a projektnek a megvalósítását, melynek célja a pedagógusok és diákok felkészítése az internetes erőszak felismerésére, az időben történő reagálásra, illetve az atrocitások megelőzésére. A pénteki összejövetelen a Vajdaság területén végzett kutatások eredményeit mutatták be, majd megbeszélést folytattak a szerb kormány, az oktatási minisztérium és a belügyminisztérium képviselőivel.

– A digitális erőszak a diákok között egy modern kori jelenség, ami egyszerűen az internet adta lehetőségek miatt következett be – mondta Szakállas Zsolt tartományi oktatási titkár.

– Az internetnek nagyon sok pozitív hozadéka van. A digitális világ jelen van az oktatásban és az oktatási rendszerben, ami nagyon jó. A diákok közötti erőszak, amely a digitális szférában valósul meg, nagyrészt rejtve marad mindaddig, amíg nem manifesztálódik a gyerekek világában is. Fontosnak tartom, hogy foglalkozzunk ezzel a témával, és minél több olyan intézkedést foganatosítsunk, amely elsősorban a megelőzéssel foglalkozik. Ez azért fontos, mivel, ha nem is tudjuk meggátolni teljes egészében a digitális erőszakot, fel kell készítenünk a diákokat, a tanárokat és a szülőket arra, hogyan reagáljanak ezekben az esetekben. Készítettünk egy felmérést a tartomány területén található iskolákra, diákokra, szülőkre és tanárokra vonatkozóan. Ezeknek az eredményeit prezentáljuk a tanácskozáson. Nagyon fontos annak megállapítása, hogy a következő lépések milyen irányba valósuljanak meg. További kerekasztal-beszélgetéseket fogunk tartani, és remélem, hogy eljutunk egy olyan anyag kidolgozásáig, amely a jövőben hozzásegíti a diákokat ahhoz, hogy ne vegyenek részt ilyen típusú aktivitásokban, valamint, ha velük történik akármilyen atrocitás, azt kellőképpen tudják kezelni – magyarázta Szakállas Zsolt.

Vicsek Annamária oktatási államtitkár is részt vett a tanácskozáson.

– Az oktatási minisztérium az elmúlt időszakban intenzíven foglalkozik a kortárs erőszakkal, illetve azokkal az erőszakos esetekkel, amelyek az iskolákban és az oktatási intézményekben történnek. Ez nem azt jelenti, hogy megnövekedett volna ezeknek az eseteknek a száma, hiszen a statisztika azt mutatja, hogy az elmúlt években nagyobb volt az ilyen esetek száma, mint amit most a médiában láthatunk. Nem baj az, hogy a média ennyire felkapta ezt a témát, hiszen nemcsak az oktatási rendszertől várható megoldás. Az erőszakos cselekmények témája társadalmi és komplex probléma, aminek a megjelenési helyszíne most az oktatási intézményekben van, ami nem csoda, hiszen a gyerekek a nap legnagyobb részét ezekben az intézményekben töltik. Viszont a családi háttér és a társadalmi légkör, amelyben élünk, a valóságshow-kkal és a médiában megjelenő durva beszéddel együtt befolyásolják ezt a történetet. Az oktatási minisztérium próbálja megtalálni a megoldásokat, viszont egyedül ezt nem tudjuk megoldani. Ezért is fontos ez a találkozó, a kutatási eredmények meghallgatása a részünkről is, mert ennek alapján tudjuk majd finomítani azokat a tevékenységeket, amelyek konkrétan a digitális erőszakra vonatkoznak – mondta Vicsek Annamária, aki a Čuvam te! elnevezésű digitális platformról is szót ejtett.

Dávid Csilla

Fotó: Dávid Csilla

– Az oldalon olyan információk és olyan online képzések is elérhetők, amelyek egyrészt a diákok számára készültek, másrészről a tanárok számára, de a szülők számára is vannak itt online képzések, amelyek azokat a kompetenciákat hivatottak fejleszteni, amelyek segítségével bármely típusát az erőszakos cselekménynek meg tudjuk előzni, vagy pedig tudjuk, hogy mi a teendő abban az esetben, hogyha megtörténik – tette hozzá az oktatási államtitkár.

A beszélgetésen részt vett Puskás János, a Vajdasági Pedagógiai Intézet igazgatója, Slađana Bursać, a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti KisebbségiNemzeti Közösségi Titkárság titkárhelyettese, illetve Milica Vučićević, tartományi oktatási segédtitkár is.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Dávid Csilla