2024. augusztus 3., szombat

A sakk az értelmet és a jellemet is fejleszti

Rózsa Zsombor pedagógus, sakkmester az anyaországban nemrégiben megkapta a Jó Ember díjat

Rózsa Zsombor, a szabadkai Th!nk Oktatási Központ igazgatója, a Logiscool nemzetközi programozó iskola igazgatója, valamint a LevelUp 8K programnak az alkotója, önzetlen közösségfejlesztő tevékenységéért, a sakk oktatási alkalmazásáért és népszerűsítéséért kapta meg idén a Káplár László Emlékére a Kulturális Alapítvány Jó Ember díját, a pécsváradi várban.

A kitüntetést olyan ösztönző személy kapta meg, aki alázattal végzi munkáját, és segítséget nyújt embertársainak. A szabadkai Rózsa Zsombor már tizenöt éve lelkesen szervez vajdasági gyerekeknek programokat. Fő célja, hogy a diákok megszeressék a sakkot és az intellektuális tevékenységeket, hogy szorgalmasan tanuljanak, valamint hogy erkölcsi alapokon nyugvó jövőképet adjon számukra.

Rózsa Zsombor (Kiss Árpád felvétele)

Rózsa Zsombor (Kiss Árpád felvétele)

Mely programokat szervezte meg eddig?

– Több rendezvényt sikerült már megszerveznem. A Funchesstic! szórakoztató sakkfesztiválon huszonhat programmal vártam a gyerekeket. A sakkot a művészet, a gasztrokultúra, az oktatás, a verseny, a sport, a jótékonyság és a szórakozás szempontjából próbálhatták ki az érdeklődők. Talán a legnépszerűbb rendezvényem a Sakktivity, amely egy új gondolat volt a sakkozás világában. Ezen a sakkvetélkedőn a gyerekeknek kalandos formában kell, hogy a sakk szabályai mentén megoldják a feladatokat. Mivel a Világsakkfesztivál programján szerepel a Sakktivity, így külföldön is ismert lett, és több millió emberhez jutott el. Ez mellett a Sakkozz szeretettel jótékonysági rendezvényen adományokat is gyűjtöttünk. Ekkor ismert személyekkel sakkozhattak a járókelők egy 36 négyzetméteres óriástáblán Szabadka főterén. A Sakk-Karaván rendezvénysorozat keretében pedig olyan falvakat jártunk be, ahol nincs sakk-klub, így az ottani gyerekek megismerhették a klasszikus sakk mellett a kínai, az egyiptomi, vagy a csillagsakkot.

Hogyan érte el, hogy tantárgyi foglalkozás lett az elmesportból?

 – Csantavéren, a Hunyadi János Általános Iskolában először fizikaórán alkalmaztam a sakkot. A gyerekek óriási nyitottságot mutattak a játék iránt. Első lépés volt, hogy sakkszakkört tartottam, versenyekre jártunk, és ekkor már közel 600 gyerek érdeklődött folyamatosan, így az iskola vezetőségével és a Vajdasági Sakk Szövetséggel közösen választható tantárgyként is bevezettük a tantervbe. A sakk meglepő módon legyőzte az informatikát, mint választható tantárgyat. Később, amikor a palicsi iskolában dolgoztam, folytattam a sakk tanítását. Ma már úgy gondolom, hogy a játéknak a fejlesztő hatása igazán mérvadó, így erre helyezem a hangsúlyt, a versenyre járás helyett.

Hogyan fejleszti a gyerekek kreativitását a sakkfoglalkozás?

– A sakk bizonyítottan 60 képességet fejleszt, és rendkívül erős a nevelő hatása is. A fejlesztő hatása megnyilvánul abban, hogy a gyerekek megtanulják tisztelni az ellenfelet, hogy mindig sportszerűek legyenek, hogy veszíteni és nyerni is tudni kell. Sokszor mondom, hogy a sakk egy stratégiai játék, de az egyetlen háború, ahol mind a két fél épül. Aki sakkot tanul, akár egy évig, az már más minőségben fog gondolkodni. A sakkozás által fejlődik a megfigyelőképesség, a problémamegoldó készség, a memória. Ezek mind olyan tulajdonságok, amelyek fontosak az életben, és sajnos az iskola erre nem helyez kellő hangsúlyt, pedig ezek kulcsfontosságú képességek a mai világban.

A tehetséggondozó tevékenységének milyen területei vannak? Mennyire fontos kinevelni a tehetségeket?

– A Th!nk Oktatási Központot vezetem, és az a célunk, hogy minden területen fejlesszük a gyerekeket. A sakk mellett a digitális oktatás, a programozás, nyelvek tanulása: angol, német, szerb nyelv elsajátítására  figyelmet szentelünk. Akik a művészet területén kiemelkedőek, azok a szobrászat és a festőművészet óráinkra járnak. Izgalmas táborokat és műhelymunkákat is szervezünk a természettudományok és a sport világában is. Fontos, hogy az élmények mellett valódi tudást kapjanak a részvevők. Sokszor látjuk, hogy a gyerekek készen állnak olyan dolgokat is megtanulni nálunk, ami nem az ő korosztályuknak szól, hanem az idősebbeknek.

Miért kell a gyereknek megtanulnia sakkozni? Nehéz ma rávenni a diákokat, hogy szabadidejüket sakkozással töltsék?

– A sakk egy játék, a gyerekek pedig szeretnek játszani. Ha játékként közelítjük meg, és izgalmas történetekkel színesítjük minden egyes bábu és a játék bemutatását, akkor érdekelni fogja őket. A videojátékok világa számukra ismert, így hasonló élményt kell kialakítani számukra. Mindig kapnak új szereplőket, szabályokat, feladatokat vagy kihívásokat, amiket teljesíteniük kell.

Mit jelent az Ön számára a sakk? Hogyan segítette az életében?

– Hatéves voltam, amikor megtanultam sakkozni. Sok élethelyzetben segített, de a leghasznosabb az egyetemi években volt. Építőmérnöknek tanultam, az is a végzettségem. A statika tantárgyam volt a legnehezebb, amire a legtöbb hallgató évekig készült, és mégis elvérzett. A vizsga problémamegoldó képességet igényelt. Az anyagot tudtam, de valami még kellett, emiatt sakkal színesítettem a felkészülést, így elsőre sikerült letenni a vizsgát.

Hogyan alakult ki a kapcsolata Polgár Judittal? Mit jelent az ő elismerése, hogy a Sakk Alapítvány tiszteletbeli nagykövetévé nevezte ki?

– Megközelítőleg 10 éve dolgozunk együtt. Polgár Judit felfigyelt a munkásságomra, még amikor a csantavéri iskolában tanítottam. Az elmúlt években kidolgozott egy oktatási programot, a Sakkpalota programot. Én a projektben annak a csapatnak vagyok tagja, amely pedagógusokat képez. Polgár Judit felkért, hogy a Világsakkfesztiválon képviseljem Szerbiát, és ekkor született meg a fejemben a Sakktivity ötlete, és az a lehetőség, hogy egy új szemszögből mutassuk be a sakkot és Vajdaságot. Az első években óriási volt az érdeklődés: Chiléből, Azerbajdzsánból, Izraelből érkeztek felkeresések, hogy a Sakktivityt szervezzük meg náluk. Én inkább abban bízom, hogy majd egy napon a Sakktivity lesz az, ami idevonzza e országokból a sakkot szerető közönséget ahelyett, hogy ott megszervezzem. A napokban érkezett egy újabb felkérés Judit részéről, hogy Budapesten, a Sakkolimpián a szervező bizottságban vegyek részt, ami számomra, és a tanítványaim számára is, nagy megtiszteltetés. A sakkvilág krémje is ott lesz, így a gyerekeknek nagy élmény lesz profi sakkozókkal találkozni.

Milyen tanácsot adna egy pályakezdő pedagógusnak?

 – Az oktatási program 150 éve sajnos nem változott, és még mindig a lexikális tudásra épül. Ma a Google, a ChatGPT segíti a gyerekeknek a tudáshoz való hozzájutását. Nem arra kellene fektetni a hangsúlyt, hogy a gyerekek fejből tanuljanak, hanem arra, hogy hogyan jussanak el az adatokig, illetve miként tudják azokat feldolgozni.

Hogyan érintette, mikor kiiktatták az iskolákból a sakkot?

– Immár három éve kivették a tanmenetből a sakkot, és helyette az informatikát tették kötelező tantárggyá. Így a sakk, a természetvédelem, a háztartástan ma már nem képezik a szerbiai oktatás részét. Fontos felhívni a figyelmet, arra, hogy a Th!nk Oktatási Központban a gyerekek számára elérhető a sakkoktatás, így elérhető számukra az a fejlesztési program, amire szükségük van. Örülök, hogy növekszik a tudatos szülők száma, akik elhozzák hozzánk a gyermekeiket, hogy színvonalas oktatásban részesüljenek.

Mik a jövőbeli tervek?

– Jövőbeli tervem, hogy felhívjam a vajdasági magyar fiataloknak a figyelmét arra, hogy mennyire fontos az, hogy tanuljanak. Az elmúlt évek irányvonalai azt mutatják, hogy a 13–18 éves korosztály meglehetősen eltávolodott a tanulástól. Kevés fiatalnak van valódi jövőképe. Aggódom a mai nemzedékért, mert sok káros szenvedély már tizenévesen elterjed náluk.

Mit jelent az Ön számára a Jó Ember díj?

– Meglepett a jelölés, illetve hogy nekem ítélték a díjat. Magyarországon ez egy meglehetősen nagy presztízsű díj. Több száz pályázóból választják ki azt az egyet, aki megkaphatja. Örülök annak, hogy felismerték azt a társadalmilag fontos tevékenységet, amit végzek itt Vajdaságban. Megerősítés számomra, hogy nekem ítélték, hisz az indoklás szerint az önzetlenségem és a közösségépítési tevékenységem egyedülálló, ami elismerést érdemel.

Foglalkozás a budapesti Podit gyermekakadémián (Rózsa Zsombor archívuma)

Foglalkozás a budapesti Podit gyermekakadémián (Rózsa Zsombor archívuma)

Nyitókép: Viking sakkot tanulnak a gyerekek a szabadkai Th!nk Oktatási Központban (Rózsa Zsombor archívuma)