2024. december 22., vasárnap

A diákok, tanárok védelmében

Biztonsági kamerarendszerekre pályázhatnak a középiskolák a tartományi oktatási titkárságnál

Az elmúlt időszak eseményei következtében nagyon fontos, hogy az iskolákban a diákok és a tanárok biztonságban érezzék magukat. A tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi- Nemzeti Közösségi Titkárság – a költségvetés módosítását követően – tegnap pályázatot jelentetett meg a középiskolák számára, a biztonság növelése érdekében.

Ótott Róbert tartományi oktatási titkár elmondta, hogy a pályázat révén a Vajdaság területén található középiskolák kamerarendszereket szerelhetnek fel. A pályázat keretösszege 60 millió dinár.

– Minden középiskolát arra szeretnék kérni, hogy pályázzon, és éljen ezzel a lehetőséggel. Az a cél, hogy a diákok és a tanárok biztonságos környezetben tartózkodjanak. Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy az elmúlt időszakban milyen események történtek az iskoláinkban. A tartományi kormány célja, hogy javítson a biztonsági feltételeken. Ezzel a pályázattal remélem hozzájárulunk ahhoz, hogy gyermekeink biztonságban tanulhassanak, jobban érezzék magukat egy olyan környezetben, amely mentes az erőszaktól. Legfeljebb 2 millió dinárt ítélhetünk oda egy-egy intézménynek. Azt reméljük, hogy körülbelül 30 középiskola pályázik sikeresen – fejtette ki Ótott Róbert.

A pályázat szeptember 20-áig áll nyitva.

 

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Ótott Róbert (Dávid Csilla felvétele)