A koronavírus-járvány idején a kisgyerekek körében is sokszor korlátlanná vált „kütyühasználat” következtében teljes generációk nőhetnek fel a nyelvi képesség csökkenésével, a beszédértés zavaraival küzdve – figyelmeztetnek az ELTE kutatói legújabb vizsgálatuk alapján.
„A célunk, hogy nézzünk szembe azzal, mi történik velünk. Nekünk kutatóként ez az egyik legfontosabb feladatunk, hogy a valóságot feltárva lehetővé tegyük minden érintett számára a társadalmi szerepének megfelelő következtetések levonását szülőként, oktatási szakemberként, pedagógusként vagy gyermekpszichológusként. Ehhez pedig megbízható adatok kellenek, úgyhogy ezen dolgozunk nagyon keményen” – mondta Pogány Ákos, az ELTE Etológia Tanszékének adjunktusa az Alfa Generáció Laborban folyó, MTA által támogatott kutatás részleteiről beszámolva.
A kutató szerint az a legnyugtalanítóbb, hogy „hihetetlen sebességgel zajlik a digitális térhódítás”, sokszor már bölcsődéskorban „kütyüznek” a gyerekek. Az óvodai szűréseket végző logopédusok egybehangzó véleménye az, hogy az elmúlt két-három évben drasztikusan elkezdett romlani a gyerekek nyelvi teljesítménye.
A mai óvodáskorúak nem tudnak olyan nyelvi szinten teljesíteni, mint az öt vagy akár a három évvel ezelőtti óvodások – mondta Pogány Ákos, aki szerint az okoseszközök által kínált vizuális inger áll a jelenség hátterében. Rengeteg kisgyerek szinte már azelőtt elkezd „kütyüzni”, hogy elsajátítaná a nyelvet. Ez pedig azért nagy baj, mert a kisgyermekkor első pár éve olyan speciális időszak, amikor a gyerek az anyanyelvét passzívan tanulja, hallás után, akusztikai információkra kihegyezve. A technikai eszközök használata ezt a passzív akusztikus csatornát zárja be, mert jóval érdekesebb vizuális ingereket kínál.
„Ha nincs nyelv, nincs kommunikáció. Nem tudunk olyan területet mondani a gyerekek fejlődésében, amelyhez ne lenne szükség arra, hogy kommunikáljanak, hogy értsék a nyelvet. A szakemberek virtuális autizmusként szoktak hivatkozni a túl korai vagy túlzott mértékű eszközhasználat következményeire. Gyakorlatilag olyan viselkedést, tüneteket látnak ezeken a gyerekeken, amelyek az autizmussal diagnosztizált gyerekeknél szoktak megjelenni” – magyarázta a kutató.
A szakember szerint a szülők zöme nem tudja, nem érti, hogy amikor odaadja az okostelefont a babakocsiban ülő gyereknek, az miért káros. „Egy hatalmas kísérlet zajlik, amelynek az eredményét akkor fogjuk látni, amikor ezek a gyerekek felnőnek, és megpróbálnak normális kapcsolatokat kialakítani, családot alapítani vagy érvényesülni az életben” – figyelmeztetett Pogány Ákos, aki úgy véli, hogy ijesztő képet mutat a digitális fejlődésnek ez az oldala:
„El tudunk képzelni egy olyan társadalmat, amelyben ilyen, valódi kommunikációra képtelen gyerekek éldegélnek egymás mellett, elszigetelten?
Szerintem az óvatosság senkinek sem árthat, és mi, kutatók mindent megteszünk azért, hogy felzárkózzunk a jelenség következményeinek megértésével.”
Nyitókép: Ne add a kezébe, amíg ilyen kicsi! (Fotó:Aline Morcillo / Hans Lucas via AFP/kultura.hu)