A köztársasági kormány további 12 milliárd dinárt különített el a felsőoktatás számára, amelynek eredményeként az egyetemi hallgatói tandíjak 50 százalékkal csökkennek – jelentette be Siniša Mali pénzügyminiszter. Az intézkedés részeként a forrásokat az egyetemek anyagi költségeinek fedezésére és esetlegesen a felsőoktatásban dolgozók bérének növelésére is fordítják.
Mali hangsúlyozta, hogy a hallgatók egyik fő követelése a felsőoktatásra szánt eszközök 20 százalékos emelése volt, amit a kormány teljesített anélkül, hogy költségvetési módosításra lett volna szükség. Az összeg átcsoportosítással vált elérhetővé.
A hallgatók további követelései között szerepelt az újvidéki előtető összeomlásával kapcsolatos dokumentumok nyilvánosságra hozatala, amit a kormány az elmúlt napokban teljesített: több száz dokumentum vált elérhetővé a kormány és a vasúti infrastruktúra honlapján, valamint az ügyészség is közzétette az összes releváns iratot. Emellett büntetőeljárás indult 37 olyan személy ellen, akiket a hallgatók azonosítottak, valamint 13 személy kegyelmet kapott, amelyet Aleksandar Vučić államfő írt alá.
Mali szerint ezzel a diákok mind a négy követelése teljesült, és reményét fejezte ki, hogy a helyzet végső megoldása párbeszéd útján történik majd.
Aláírták a kollektív szerződést
Slavica Đukić Dejanović oktatási miniszter tegnap aláírta a kollektív szerződést három reprezentatív oktatási szakszervezet képviselőivel. Az új megállapodás 2028. márciusáig lesz érvényben, és egyik fő célja a pedagógusok munkakörülményeinek és anyagi helyzetének javítása.
Az új kollektív szerződés kulcsfontosságú eleme, hogy biztosítja: a pedagógusok kezdő fizetése az októberi emelést követően megegyezzen a köztársasági átlagbérrel. Ez a szakszervezetek egyik legfontosabb követelése volt, és nagy előrelépést jelent a pedagógusok számára.
Az aláírás után a miniszter kiemelte: a 2023 októberében elfogadott protokoll teljes mértékben megvalósult, és hangsúlyozta, hogy a szerződés aláírásával minden kétség eloszlik, biztosítva a pedagógusok jobb anyagi helyzetét, különösen az általános- és középiskolák dolgozói számára. A miniszter hozzátette, hogy következő lépésként elkezdhetnek dolgozni a közoktatás színvonalának javítására irányuló törvénymódosításon.
A szerződés aláírása a sztrájk befagyasztását is jelenti.
A szerződés aláírása a szakszervezetek számára fontos mérföldkő volt, és jelentős előrelépést jelentett a pedagógusok munkakörülményeinek javításában, nyilatkozták a jelen levő szakszervezeti vezetők.
„Az iskolák 94 százalékában van tanítás”
Az oktatási minisztérium adatai szerint az iskolák 94 százalékában zajlik az oktatás, míg 4–6 százalékában teljesen leállt, és 13–14 százalékuk a sztrájktörvénnyel összhangban 30 perces órákat tart, az oktatási intézmények 12 százalékában a tantestület egyik része tanít, másik része nem. A legtöbb iskolában, az oktatási intézmények 65 százalékában, 45 perces órákkal folyik az oktatás. Slavica Đukić Dejanović elmondta, a sztrájk idején a tanároknak a ténylegesen eltöltött munkát fizetik meg, vagyis a diákokkal végzett aktív oktatást. A miniszter hangsúlyozta, hogy minden érintett felet, így a szülőket is tájékoztatják az iskolai helyzetről.
Nyitókép: Pixabay.com