2025. március 6., csütörtök

Fizetés az elmaradt órák pótlása után

Az iskolák egy részében hetedik hete tart a pedagógussztrájk

Vannak olyan iskolák, amelyekben már hetedik hete a tanárok egy része vagy az egész tanári kar nem tart órákat. 
Slavica Đukić Dejanović oktatási miniszter szerdán kijelentette, hogy a sztrájkoló tanárok megkapják a fizetésüket, amint bepótolják az elmaradt órákat. 
A köztársasági képviselőház ülésén elmondta, sok tanár állíthatja azt, hogy készültek az órákra. 
– Nem mindenki ült tétlenül, valamit dolgoztak is, de csak azután kapják meg a fizetésüket, hogy megtartják a gyerekeknek a tanórákat és átadják a tudást – mondta a tárcavezető. 

Hozzátette, a nevelési és oktatási rendszer alapjairól szóló törvény szabályozza a kifizetések módját az általános és középfokú oktatási intézményekben a végzett munka struktúrája alapján, és alkalmazni fogják a korábban a sztrájk esetén alkalmazott normatívát, amikor a tanárok 30 perces órákat tartottak, tehát a munkaidő kétharmadát dolgozták le, s ennek függvényében fizették ki a béreket is. 

– A sztrájkoló tanárok amikor bepótolják azt, ami elő van irányozva, automatikusan kézhez kapják az előkészületekért járó összeget is – mondta Slavica Đukić Dejanović. 

A miniszter asszony hozzátette, hogy a februári fizetés első részének a megvonásánál a fegyelmi eljárás súlyosabb intézkedés, amely az igazgató döntésével akár elbocsátáshoz is vezethet, és hangsúlyozta, hogy az illetékesek a tanárok számára kedvezőbb utat választották.
Tegnap a Szerbiai Oktatási Dolgozók Független Szakszervezete bejelentette, bűnvádi feljelentést tesznek az oktatásügyi illetékesek ellen, mivel nincs törvényes alapja, hogy munkabeszüntetés esetén ne kapjanak fizetést az oktatásügyi dolgozók.

MINDENT IDŐBEN BEPÓTOLNAK

Goran Roglić, a Belgrádi Vegyészeti Kar és Vladan Bogdanović, a Mezőgazdasági Kar dékánja szerint március 17-e nem tekinthető „D-napnak” az egyetemi tanév elvesztésének szempontjából, ahogy azt Ana Brnabić, a köztársasági parlament elnöke korábban jelezte.

Roglić hangsúlyozta, hogy a karok aktívan dolgoznak azon, hogy a hallgatók ne veszítsék el a tanévet. Arra a kérdésre, hogy létezik-e egyáltalán egy konkrét sorsdöntő nap, amikor az egyetemi tanév menthetetlenné válna, Roglić röviden válaszolt, hogy nem kell találgatásokba bocsátkozni.

Bogdanović azon véleményének adott hangot, hogy pánikkeltésről van szó, mivel erről azok beszélnek, akik nem ismerik a karok működését. Kiemelte, hogy rendelkeznek előkészített tervekkel az elmulasztottak pótlására, és ezek alapján mindent időben be tudnak fejezni, még az egyetemi év meghosszabbítása nélkül is, amelyről szintén szó esett mint lehetséges opcióról, mondták az n1info.rs hírportálnak.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Ótos András felvétele