Miként fizetik ki a béreket azoknak az oktatóknak és a személyzet tagjainak, akik olyan felsőoktatási intézményekben dolgoznak, ahol jelenleg blokád zajlik – erről tájékoztatta a közvéleményt az Oktatási Minisztérium. A köztársasági kormány legutóbbi ülésén meghozott döntés szerint azoknak a felsőoktatási intézményeknek, amelyek blokád alatt állnak – ahol nincs oktatás és vizsgáztatás az összes akkreditált tanulmányi programon, amelyre államilag finanszírozott hallgatók járnak – csak részben utalja át a tanárok bérét, míg a nem oktatói személyzet megkapja a februári teljes fizetését március végéig – közölte az Oktatási Minisztérium.
A közlemény szerint a fent említett intézményekben az egyetemi tanárok fizetése esetében csak a tudományos kutatói, szakmai és művészeti munkájukra szánt források egy része kerül átutalásra.
A minisztérium tájékoztatása szerint a 114 felsőoktatási intézmény közül mindössze 68 (59,6 százalék) válaszolt március 18-áig arra a kérdésre, hogy folyik-e náluk oktatás, és szerveznek-e vizsgákat.
A kérdésre 38 intézmény (33,3 százalék) közölte hivatalosan azt, hogy az informális hallgatói csoportok blokádja miatt nem tudják megtartani az előadásokat. Mivel 46 intézmény egyáltalán nem válaszolt a minisztérium kérdéseire, ennek tanfelügyelősége ellenőrzéseket végez március 25-étől, hogy felmérje, betartják-e a törvényes rendelkezéseket ezekben az intézményekben.
A minisztérium március 18-án és 19-én két levelet küldött a felsőoktatási intézményeknek, emlékeztetve ezeket a felsőoktatási törvény rendelkezéseire, amelyek kimondják az emberi jogok tiszteletben tartását és a diszkrimináció tilalmát, a tanulmányok színvonalának és hatékonyságának biztosítását, az egyetemi intézmények sérthetetlenségét, valamint, hogy azokat nem lehet nem oktatási célokra használni, továbbá a jogszabály a politikai és pártpolitikai tevékenység tilalmát is kimondja a felsőoktatási intézményekben.
A minisztérium levelében kiemelte a felsőoktatási intézmények kötelezettségét az oktatás megszervezésére minden hallgató számára, valamint a rektor felelősségét, hogy írásban értesítse a dékánt, ha az törvénysértő módon jár el.
A közlemény hangsúlyozza, hogy a minisztérium felhívta az egyetemek irányító szerveinek figyelmét arra, hogy a törvény rendelkezéseit kötelező érvényűen be kell tartaniuk a jogsértések esetén.

Nyitókép: Pixabay.com