Az Újvidéki Egyetem szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar Kultúrakutató Műhely tagjai múlt péntektől vasárnapig az Al-Duna mentén, Hertelendyfalván végeztek terepmunkát. A Dél-Bánátban történt kutatás az AKTPCM segítségével és az Európai Unió pénzügyi támogatásával valósult meg az Interreg VI-A IPA Magyarország-Szerbia együttműködési programon belül A határ, ami nem választ el nevű pályázat részeként. A Kar partnerei a projekten belül a bajai Türr István Múzeum és Bácskai Művelődési Központ és a zentai Vajdasági Magyar Művelődési Intézet.
A kutatás fókuszába az ott élő kisebbségek kerültek, főként a bukovinai székelyek, akik több mint 140 éve költöztek Bukovinából Székelykevére, Sándoregyházára és Hertelendyfalvára, ahol bolgárokkal, szlovákokkal, valamint szerbekkel élnek együtt. Az MTTK hallgatói a határ fogalmának különböző kérdéseit vizsgálták, a lokalitás, az identitás és az örökség kontextusában. A terepmunka a fenti szempontok szerint dolgozott fel eltérő néprajzi, kulturális antropológiai és nyelvészeti témákat.
Kovács Orsolya, az MTTK harmadéves óvodapedagógus hallgatója, aki 2024 januárjától tagja a műhelynek, elmondása szerint a belépése óta intenzíven készül a terepmunkára. Mérvadó számára a hagyományok ápolása, a helyi gyermekjátékokat vizsgálja, és az ebből írt tanulmányát szeretné a jövő évi diplomamunkája alapjául használni. Tavaly év végén elnyerte a Külgazdasági és Külügyminisztérium Márton Áron Tehetséggondozó Ösztöndíját, illetve a VMTDK-n való részvétel is tervében van.
– Először a szakirodalmat néztem át, hogy legyen előzetes tudásom a témában. Már októberben is nagy szeretettel fogadtak minket, és most sem volt ez másképp. Jó érzéssel tölt el, hogy barátságosak a falubéliek. Úgy érzem, sikerült jó kapcsolatot kialakítani velük, és lehetőségünk volt megismerni az emberek valódi énjét, hiszen idővel nyíltan beszéltek a magánéletükről. A kutatásom címe A gyermekjátékok közösség- és identitásformáló szerepe a hertelendyfalvi magyar utcajáték kultúrájának etnográfiai vizsgálata. Fontos tudni, hogy régen a faluban nem volt könnyű a gyermekkor, mert már kicsiként is munkájuk volt. Az alanyaim élettörténete engem nagyon meghatott, mély nyomot hagyott bennem, sokszor elérzékenyültem. Félig strukturált interjúkat készítettem, amelyekben a játékok származásáról, a tanulásuk forrásáról, valamint a folyamatáról kérdeztem őket, de a nyelvtanulás témáját is érintettem. Megtudtam, hogy a helyiek leginkább hunyócskáztak, bemutatták a saját készítésű játékaikat, emellett rengeteg mondókával lettem gazdagabb. Az előző terepmunka alkalmával megismerkedtünk pár fiatallal, és amikor megtudták, hogy újra jövünk a faluba, minden este átjöttek hozzánk. A hosszú nap után jólesett a fiatalokkal kikapcsolódni. Megtanították nekünk a székely paradicsomtáncot, hallhattunk mesét is Lőcsei Antaltól, Varga Erzsébettől és Kovács Tímeától, sőt népdalt is tanultunk Kemény Máriától, és több helyi szokást is megosztottak velünk az esték folyamán – magyarázta Kovács Orsolya.
Fehér Viktor, az MTTK tanársegédje elárulta, hogy előzőleg októberben már jártak Hertelendyfalván kutatni. Elmondta, hogy a néprajzi-antropológiai terepmunkát az jellemzi, hogy többször visszatérnek a terepre, ezzel is kifejezve az adott közösség felé elkötelezettségüket. Az adatközlőik főként a Tamási Áron Székely-Magyar Művelődési Egyesület tagjai voltak, de lehetőségük nyílt szlovákokkal is beszélgetni.
– Számomra, mint a kutatás egyik vezetőjének, meghatározó élmény volt látni a hallgatók önállóságát, azt, hogy miként formálódtak kutatókká. Külön köszönet illeti a Petőfi Sándor Program ösztöndíjasát, Soós Bálintot, és az egyesület kapcsolattartóját, Lőcsei Ilonát segítségükért. Mindenki otthonosan mozgott a terepen, egy csapatként működtünk. A megérkezésünkkor, délelőtt, délután, sőt éjjel is zajlottak az interjúk. A kutatáshoz nagyban hozzájárul, hogy havi egy-két alkalommal műhelyeket tartunk a Karon, ahol a hallgatók elsajátítják a kutatási módszereket. Most kevésbé volt szerepünk Raffai Judit tanárnővel a programok, az étkezések és az utazás lebonyolításában. Az egyetemi kar új gépkocsijának köszönhetően tudtunk elutazni, és a projekt keretében lehetőségünk volt a szállás és az étkezési költség fedezésére is. Bár nem volt konkrét napi rutinunk, az interjúalanyok szabadidejéhez igazodtunk, de két műhelymunkát tartottunk, egyet Hertelendyfalván, egyet pedig Székelykevén, ahol már sokat jártunk, és ahová már „szinte” hazajárunk. Boja Patyi Sarolta, népi tárgyalkotó iparművész, tojásfestő vezette a foglalkozásokat, és bemutatta a bukovinai székely tojásírást a helyieknek. A nyolc hallgató közül hatan tanulmányt írnak, kettő hallgató pedig videós anyagot készít a tojásfestésről, amiből egy oktató jellegű filmet készítünk. Ehhez az egyetem biztosított felszerelést. Az itt készülő esszékből záródolgozatok fognak születni, és nem titok, hogy a hallgatókkal különféle tehetséggondozó programokban, ösztöndíjakban szeretnénk részt venni. Ennek köszönhetően néhányan már a Márton Áron tehetséggondozó ösztöndíjprogram részesei, mások pedig a Márton Áron Szakkollégium tagjai. Mindenki olyan témákban pályázott a szakmai támogatásokra, amelyek kapcsolódnak a terepmunkához. Emellett tervben van, hogy a Vajdasági Magyar Tudományos Diákköri Konferenciára is jelentkezünk – taglalta az antropológus.
Fehér Viktor azt is megosztotta, hogy az IPA projekt 2026-ban zárul, és az idei nyári szemeszterben még egy utolsó terepmunkát irányoztak elő. Tervben van egy kiadvány készítése és annak bemutatása is, amibe ezek a munkák fognak belekerülni.
Nyitókép: Fehér Viktor felvétele
