2024. december 22., vasárnap

Az itthoni továbbtanulást népszerűsítették

Zentán a hazai felsőoktatási intézmények mutatkoztak be a középiskolás diákoknak

A Zentai Gimnáziumban tegnap felsőoktatási kiállítást tartottak, ahová a Tisza mentén fekvő középiskolák harmadikos és negyedikes diákjait várták. A rendezvényen részt vett Jerasz Anikó, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke, Juhász Attila, Zenta község oktatással és művelődéssel megbízott tanácstagja, Burány Hajnalka, tartományi parlamenti képviselő, valamint Zsíros Jankelić Anikó, a Közgazdasági és Kereskedelmi Középiskola igazgatója, továbbá Nagy Abonyi Zoltán, az Egészségügyi Középiskola igazgatója.
A diákokat és a kiállítókat Ujházi Éva, a Zentai Gimnázium igazgatója köszöntötte, és kiemelte, hogy 16 felsőoktatási intézmény tett eleget a meghívásuknak. Rámutatott arra, hogy ez igazán jó alkalom arra, hogy a középiskolás diákok megismerkedjenek egy kicsit az egyetemi élettel, és első kézből a már végzős egyetemi hallgatóktól jussanak információhoz.

– Azért hívtuk meg a harmadikos tanulókat is, hogy legyen idejük elgondolkodni azon, hol szeretnének továbbtanulni. Az a célunk, hogy itt tudjuk tartani a diákokat, itthon tanuljanak valamelyik felsőoktatási intézményben, hiszen nagyon jó egyetemi karok vannak nálunk is.

Az az észrevételünk, hogy a magyar ajkú középiskolások zöme Magyarországon szeretne továbbtanulni. Ennek többek között az az oka, hogy nincsenek tisztában az itthoni lehetőségeikkel, valamint a szerb nyelv nem megfelelő ismerete is elriasztja őket. Fordítókat is biztosítottunk a mai rendezvényere, hogy azok a fiatalok, akik nem beszélik a szerb nyelvet, ők is nyugodtan tudjanak kérdezi a kiállítóktól. Főleg végzős diákok mutatják be azt az egyetemet amelyen tanulnak, hogy milyen volt azon a karon tanulni, milyen egy nagyvárosban külön élni, esetleg, hogy egy diákotthonban milyenek a körülmények. Úgy gondolom, nagyon fontos ez a fajta személyes kontaktus a fiataloknak, hogy feltehetik a kérdéseiket más diákoknak – mondta Ujházi Éva, a gimnázium igazgatója.
Jerasz Anikó az MNT nevében köszöntötte a jelenlévőket, és köszönetét fejezte ki a Zentai Gimnáziumnak, hogy lehetőséget biztosítottak arra, hogy ez a rendezvény létrejöjjön.

Fontos a fiatalokat arra serkenteni, hogy továbbtanuljanak, és itthon kamatoztassák a tudásukat, mondta Jerasz Anikó (Fotó: Horváth Attila)

Fontos a fiatalokat arra serkenteni, hogy továbbtanuljanak, és itthon kamatoztassák a tudásukat, mondta Jerasz Anikó (Fotó: Horváth Attila)

– A gimnázium először szervezte meg ezt a kiállítást az épületében, amelyre minden szerbiai egyetem és főiskola meghívást kapott, és nagyon örülünk, hogy ilyen szép számban el is jöttek. Ez egy nagyon jó lehetőség a fiataloknak, hogy a teljes kínálatot egy helyen láthatják, és feltehetik azokat a kérdéseket, amelyek még megválaszolatlanok, valamint felvegyék a kapcsolatot az általuk preferált felsőoktatási intézménnyel, és hogy begyűjtsék azokat az információkat, amelyekre szükségük van. Biztosak vagyunk abban, hogy már sokan meghozták a döntésüket azzal kapcsolatban, hogy szeretnének-e továbbtanulni, és ha igen akkor hol. Viszont azt is tudjuk, hogy sokan még tanácstalanok a jövőjükkel kapcsolatban és épp az ilyen jellegű kiállítások adnak egy plusz löketet, valamint olyan információkat, amelyek segítenek abban, hogy meghozzák a döntésüket. Az MNT célja az, hogy arra ösztönözzük a fiatalokat, hogy minél többen itthon tanuljanak tovább, és hogy részesei legyenek a felsőoktatási ösztöndíjprogramunknak, amely több szegmensből áll. Elsősorban szeretnénk őket felkészíteni a sikeres felvételire. Ez a felkészítő14 tantárgyat foglal magában, és egészen a felvételi pillanatáig segíti a végzős középiskolásokat abban, hogy valóban sikeres legyen számukra a vizsga. Nagyon fontos, hogy a fiatalokat arra serkentsük, hogy tanuljanak tovább, és hogy itthon kamatoztassák azt a tudást, amely már bennük van, és hogy itt váljanak különböző területeken jó szakemberekké – fogalmazott Jerasz Anikó.
Az MNT a nyár folyamán szerb nyelvi felzárkóztató kurzust szerveznek a harmadikosoknak, valamint gazdag ösztöndíjjal várják azokat a tanulókat, akik sikeresen beiratkoztak valamelyik hazai felsőoktatási intézménybe.
Juhász Attila kiemelte, hogy az önkormányzat igyekszik mindent megtenni azért, hogy a község meg tudja tartani a saját értelmiségét, és hogy itt tudjanak jövőt építeni a fiatalok, és tovább öregbítsék Zenta hírnevét a tudásukkal.
– Örülök annak, hogy a mi intézményünk ad otthont ennek a mini felsőoktatási kiállításnak, és hogy ilyen szép számban eljöttek a kiállítók az ország minden pontjáról – mondta Juhász Attila.
Sok diák vett részt a rendezvényen, érdeklődtek, és kíváncsian figyelték egy-egy felsőoktatási intézmény bemutatóját.
Urbán Dorottya, a Zentai Gimnázium harmadikos tanulója elmondta, hogy még nem sikerült döntésre jutnia a jövőjével kapcsolatban, de a biológia az az irány, amerre a szíve húzza.
– Nagyon jónak tartom ezt a kiállítást, sok egyetem van itt, amelyikről még soha nem is hallottam, ezáltal új információkhoz jutottam. Sokan elmennek külföldre tanulni, és közben azt sem tudják, milyen lehetőségek várnak ránk idehaza. Mérlegelni fogom én is a lehetőségeket és az alapján hozom meg a döntésemet, de számomra is egyre vonzóbb a hazai továbbtanulás gondolata – mondta Dorottya.
Habram Bence, a Zentai Gimnázium tanulója úgy véli, fontos a továbbtanulás, de döntenie még nem sikerült.
– A szerbiai és a magyarországi lehetőségeket is számításba veszem a jövőmmel kapcsolatban. Mindig is társadalmi beállítottságú voltam, ezért a történelem, illetve az idegen nyelvek, és az idegen kultúráknak az ismerete vonzott. Nemrégiben a jogi kar, mint lehetséges opció is megfordult a fejemben, de még semmi sem biztos. Úgy gondolom, fontos ez a rendezvény a kortársaimnak, hiszen itt mindent megtudhatunk a továbbtanulással kapcsolatban – mondta a tanuló.
A kiállítók közül dr. Ágó Krisztina, az Újvidéki Egyetem, Természettudományi Karának matematika és informatika szakos tanára kiemelte, fontos, hogy a diákok minél szélesebb körben tájékozódjanak, és meg kell ragadni minden lehetőséget arra, hogy bemutassák a felsőoktatási intézményüket.
– Fel kell a diákok figyelmét arra hívni, hogy milyen módon lehet itthon továbbtanulni, és hogy mi az, amit a szerbiai egyetemek nyújtanak számukra. Egyelőre elégedettek vagyunk az érdeklődéssel, vannak itt harmadikos és negyedikes diákok is, többen is megkerestek bennünket és reméljük, hogy sikeres lesz a mai bemutatónk – mondta a tanár.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Fontos a fiatalokat arra serkenteni, hogy továbbtanuljanak, és itthon kamatoztassák a tudásukat, mondta Jerasz Anikó (Fotó: Horváth Attila)