2024. december 22., vasárnap
FELHÍVÁS

Útravaló tábor

A néphagyomány alkalmazásának sokszínű lehetőségei az óvodai nevelésben

2019 novemberében a Hagyományok Háza, a HH Vajdasági Hálózata, a Magyar Nemzeti Tanács és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet együttműködésével Útravaló – a néphagyomány hiteles módszertana az óvodában címmel 60 órás tanfolyamot tartott 30 vajdasági óvónő részvételével Zentán.

– Úgy gondoljuk, képzésünk erőssége, hogy releváns ismereteket nyújthat nemcsak a magyarországi, hanem az anyaországon túli területek óvodapedagógusainak is, továbbá jól kapcsolódik a szerbiai, iskoláskor előtti oktatási és nevelési programhoz.

A Hagyományok Háza tanfolyama a néphagyomány óvodai alkalmazásának legfontosabb területeit járja körül: népi játék, élőzenés táncházi foglalkozás, népzene az óvodában, kézműves tevékenységek, élőszavas mesemondás. Nagy hangsúlyt fektet a repertoárbővítésre – ehhez hiteles forrásokat ajánl. Bővíti a módszertani ismereteket. Segítséget nyújt a néphagyományra épülő óvodai projektek tervezésében.

A képzést egy folyamat első lépésének szántuk. Szeretnénk, ha hosszú távon – a jövőbeni 60 órás képzések mellett – egyéb keretek között is folytathatnánk a szakmai ismeretek bővítését. Úgy gondoljuk, hogy jó alkalom lehet erre egy nyári tábor, amely a képzés szellemiségéhez igazodva intenzív együttléttel, az óvodai nevelés és a néphagyomány kapcsolatának egyes részterületeiben való elmélyülésre és a tapasztalatok megosztására is ad lehetőséget közösségi keretben.

Ezen gondolatok és célok mentén szeretnénk megszervezni az első nyári tábort, amelyre nemcsak az „Útravaló tanfolyamon“ már korábban részt vett kollégákat várjuk, hanem minden érdeklődő óvodapedagógust, óvodapedagógus-hallgatót, továbbá az első osztályos tagozatban tanítókat – akik a programjukban szintén hasznosítani tudják a megszerzett tudást.

Óvodai projektek játékkal és tánccal

Az idei tábor a népijáték-oktatás gyakorlati alkalmazása mellett a játékos néptáncoktatást veszi górcső alá, illetve a két terület egymást kiegészítő és erősítő hatását szemlélteti. A játékrepertoár bővítésénél külön hangsúlyt fektetünk a helyi hagyomány megismerésére. A tábor jellege biztosítja a személyes élményt, a tapasztalat- és eszmecserét, az egyéni kérdések feltevését és a konzultációt.

A programot ezenkívül kézműves tevékenységekkel, élőszavas mesemondással kapcsolatos előadással, közös énekléssel, mesehallgatással, táncházas estékkel, új szakirodalmak bemutatásával, és a Hagyományok Háza Folk-kocsmakvízével szeretnénk még tartalmasabbá és élményszerűbbé tenni.

Tervezett oktatók: Tálas Ágnes, Kiss Márton Zsolt (Útravaló képzés és Lipinka program, Budapest), Dr. Szőke Anna (néprajzkutató, Kishegyes), Dr. Raffai Judit (népmesekutató, egyetemi tanár; Szabadka), Békésapáti T. Zsófia (kézműves oktató, Szabadka), Sőregi Anna (népdalénekes, Zenta-Budapest), Babinecz Sándor (néptáncos szakelőadó, Hagyományok Háza), Cseszák Balázs és Cseszák Korcsik Anikó (népi játék és néptáncpedagógusok, Hagyományok Háza Hálózat-Vajdaság), Juhász zenekar (Vajdaság).

A tábor szakmai felelősei és koordinátorai: Németh Nóra (Hagyományok Háza) és Juhász Gyula (Hagyományok Háza Vajdasági Hálózat).

A tábor ideje: 2021. július 7–10.

Helyszíne: Tóthfalu, Kaszap István Kollégium, ahol az étkezések és a táborlakók szállása is biztosított.

A hozzájárulás az ellátáshoz 5000 dinár/fő.

Jelentkezés módja:

Google jelentkezési lap kitöltése: https://forms.gle/iuQwXKvz1eTUw9px7

A táborba 40 főt tudunk fogadni.

Jelentkezés határideje: 2021. június 25.

Kapcsolat: a Hagyományok Háza vajdasági hálózata munkatársai, Cseszák Balázs +381 63 8484328, Juhász Gyula +381 62 566234, Kovács Nádi Karolina +381 63 563115, Vas Endre +36 20 5722560 – áll a felhívásban.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás