2024. december 22., vasárnap

A mindennapi kommunikáció megkönnyítése

Megkezdődött a Magyar Nemzeti Tanács szerb nyelvi felzárkóztató képzése – Több mint száz magyar ajkú középiskolás jelentkezett

A Magyar Nemzeti Tanács 2012 óta a felsőoktatási ösztöndíjprogram keretében minden évben megszervezi a szerb nyelvi felzárkóztató képzését a vajdasági magyar harmadikos középiskolások részére. A három hetes képzés első két hetén, vagyis július 5-e és 16-a között a tantermi oktatásra kerül sor napi négy órában, amelyet Szabadkán, Topolyán, Zentán, Adán, Magyarkanizsán, Óbecsén és Temerinben valósítanak meg. A harmadik héten, július 19-e és 23-a között a diákok be fognak költözni az újvidéki Európa Kollégiumba, ahol egy intenzív szerb nyelvi kurzuson vehetnek majd részt.

Az idei felzárkóztató képzésre több mint 110 diák jelentkezett Vajdaság egész területéről.  

A szerb nyelvi felzárkóztató képzés megnyitóját hétfőn délelőtt rendezték meg a szabadkai Svetozar Marković Gimnáziumban. A résztvevőket De Negri Ibolya, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának tagja köszöntötte. Mint a sajtónak nyilatkozva elmondta, a felzárkóztató képzés célja, hogy azok a diákok, akik a szerbiai felsőoktatási intézményekben fognak továbbtanulni, minél gördülékenyebben tudják használni a szerb nyelvet.

A résztvevőket De Negri Ibolya köszöntötte (Fotó: Gergely Árpád)

A résztvevőket De Negri Ibolya köszöntötte (Fotó: Gergely Árpád)

– Az idén 112 magyar harmadikos középiskolás jelentkezett. Annak érdekében, hogy minél közelebb legyen számukra a képzés helyszíne, hét településen szerveztük meg azt: Szabadkán, Topolyán, Zentán, Adán, Magyarkanizsán, Óbecsén és Temerinben. A tanárok kis csoportokban dolgoznak a tanulókkal, hiszen a nyelvoktatásnál fontos, hogy minél több lehetőség adódjon a kommunikációra. Mindezt csak kis csoportos, tantermi órák keretében lehet megvalósítani. A képzés a mindennapi kommunikációra, a beszédre fókuszál, és célja, hogy a diákok bátran meg merjenek szólalni szerbül. A háromhetes intenzív tanfolyam első két hetében a középiskolások tantermi órákon vehetnek részt – napi négy órában. Összesen kilenc tanár oktatja majd a résztvevőket a már említett hét településen. A felzárkóztató képzés harmadik hete tábor formájában valósul meg, amikor a diákok elutaznak Újvidékre, ahol az Európa Kollégium ad majd otthont nekik. Akkor napi nyolc órában fognak szerb nyelvet tanulni – nyilatkozta De Negri Ibolya. Mint hozzáfűzte, Újvidéken mind a 112 diák együtt lesz, így a barátkozásra is lehetőségük lesz. A tanulás és az ismeretek bővítése mellett más programok is várnak majd a résztvevőkre. Nemcsak a tanteremben fognak tanulni, hanem több helyszínen is, annak érdekében, hogy minél könnyebben elsajátíthassák a szerb nyelvet, illetve minél többet kommunikáljanak, beszélgessenek. A diákok délelőttönként vesznek majd részt az órákon, az esti programjainak megszervezéséért és a szórakozásért pedig ifjúsági szervezetek fognak felelni.

A tanórák szabadkai helyszínén a résztvevőket egy alap- és két középszintű csoportba osztották be.

A harmadikos középiskolások a képzés szabadkai helyszínén (Fotó: Gergely Árpád)

A harmadikos középiskolások a képzés szabadkai helyszínén (Fotó: Gergely Árpád)

A szabadkai Szalai Ármin az idén fejezte be tanulmányait a helyi Ivan Sarić Műszaki Középiskolában. Elmondása szerint tavaly, a harmadik osztály végén hallott először a szerb nyelvi képzésről. Az előző évben már részt vett a tanfolyamon, és úgy döntött, hogy ismét eljön. Szerinte nagyon sokat segített neki a képzés a nyelvtanulásban, és azért jelentkezett, hogy minél jobban elsajátítsa a szerb nyelvet a felsőfokú tanulmányai előtt.

A Magyar Nemzeti Tanács a képzés megvalósításában a niši Biznis Akademijával is együttműködik, amely biztosítja a tanárok számára az órák tanmenetét, segédanyagokat, illetve a diákok tankönyveit. A szerb nyelvi felzárkóztató képzésen való részvétel ingyenes minden résztvevő számára.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás