A Virrantó játszóbusz egyedülálló kezdeményezés a Kárpát-medencében. A Ferkó Zoltán által kezdeményezett, már negyedik éve folyamatosan működő játszóbusz nem egyszerűen egy mobil játszóház. A szabad és a vezetett játék, a kézműves, a tematikus és a fejlesztő foglalkozások együttesen szolgálnak kulturális, nevelési-oktatási és integrációs célokat. Villányi Andrea és Ferkó Zoltán, a játszóbusz programvezetői számos önkéntessel dolgoznak együtt annak érdekében, hogy a technológia korszakának gyermekeit kiszakítsa megszokott közegükből, és személyes kommunikációra, közös játékra, együttműködésre sarkallja őket.
A játszóbusz vajdasági körútja során meglátogatta a Gyöngyösbokréta és Durindó fesztivált is, ahol a programvezetőket a kezdetekről, a tapasztalatokról és a küldetésükről kérdeztük.
Mi a célja a játszóbusznak? Mivel több ez, mint egy játszóház?
Villányi Andrea: – Az egyik fő ismérvünk az, hogy magyarul tartjuk a foglalkozásokat. Ez elsősorban a határon túli, azon belül is a szórványtelepüléseket érinti. Az itt élő gyerekeknek fontos, hogy legyen olyan foglalkozás, ami újdonságként hat, ami érdekes nekik. A másik fontos küldetésünk, hogy visszahozzuk a gyerekeket az offline világba. Budapest mellett a kisebb városokra is egyre inkább jellemző, hogy a gyerekek inkább a számítógéppel és a telefonnal játszanak, nem pedig egymással. Mi itt megteremtjük nekik azt a környezetet, ahol egymással is szeretnek játszani. Az is ad egy plusz varázst a dolognak egy játszóházhoz képest, hogy a gyerekek fölmehetnek játszani egy buszra. Emellett olyan játékokat válogatunk össze, amelyek ebben az intim környezetben jól használhatóak.
A szabad játék és a kreativitás ösztönzése mellett oktatási célokat is szolgál a játszóbusz?
V.A.: – Fontosnak tartjuk a játszva tanulást. Olyan játékaink is vannak, amiknek kapcsán tudunk egy kicsit például fizikáról vagy matematikáról beszélgetni. Van, ahol az egyetlen cél az, hogy jól érezzék magukat a gyerekek, ilyenkor szabad játék van. Máskor foglalkozásokat tartunk egy szervezet vagy iskola meghívására, ilyenkor bizonyos témákat járunk körbe. Beszélgetős, kézműves, hagyományőrző foglalkozásokat egyaránt tartunk.
Honnan jött a játszóbusz ötlete?
Ferkó Zoltán: – Húsz évvel ezelőtt magyar szakos tanárként végeztem az egyetemen, de anyagi okok miatt elhagytam a pályát. A hivatásomhoz ennek ellenére szerettem volna hű maradni. Láttam, hogy nyugaton már több mint száz éve vannak mozgó játszóházak, Amerikában lovaskocsin húzott mobil könyvtár is volt már az 1800-as években. Úgy gondoltam, nekünk is kellene egy ilyet csinálni. Vannak olyan térségek és közösségek, ahol az oktatás minősége és a gyerekek lehetőségei sem olyanok, mint egy budai elitkerületben. Ezért létrehoztuk ezt a játszóbuszt. Először egy kis lakókocsival indultunk, abból lett egy nagyobb, amit ez a busz váltott. Járjuk a Kárpát-medencét, mintegy száz településen jártunk. Ezek között néhány száz fős falvak és nagyvárosok is megtalálhatók. A lényeg az, hogy nálunk magyarul lehet játszani, mégpedig olyan játékokat, amik otthon talán nincsenek is meg: készségfejlesztő vagy társasjátékokat. Kifejezett célunk, hogy a legkisebb településre, a legeldugottabb faluba is eljussunk.
Céljuk az integráció is?
F.Z.: – Horgoson például jó pár roma származású gyerek jött fel a buszra, többnek közülük szerintem anyanyelve a magyar. Volt, aki annyira nem beszéli jól a nyelvet, de rajta is látszott, hogy akar és hajlandó kommunikálni, együttműködni. Ez a lényeg: így lehet elindulni az integráció felé. De Magyarországon is jártunk olyan faluban, amit szinte csak roma származású honfitársaink laknak. Ezeken a településeken csodákat lehet művelni, mert a gyerekeknek nincs részük máskor ilyen élményben. Úgy gondolom, hogy a mélyszegénységben, szegénységben élő gyerekek mellett a szórványban élőkért is sokat tudunk tenni. De a jómódú szülők gyerekeinek is szüksége van ilyen programokra. Tehát nálunk az összes társadalmi csoport megtalálhatja a helyét. A játszóbusz összehozza a gyerekeket: egy buszon játszik a roma kisfiú meg a jómódú szülők gyereke.
V.A.: – A foglalkozásainkon a nehezebben kezelhető gyerekek is kifejezetten kezelhetővé válnak. Például én nagyon szeretek agyagozni velük, és úgy látom, hogy az agyag a kicsit nehezen kezelhető gyerekekkel csodát tesz. Leülnek, órákig agyagoznak, beszélgetnek, megnyílnak, lenyugszanak.
Milyen a fogadtatás a gyerekek és a pedagógusok részéről?
V.A.: – A gyerekek imádják a foglalkozásokat. A kicsiknél ez kevésbé látványos, de az elég egyértelmű helyzet, amikor kamaszok jönnek fel a buszra, és három órán át nem veszik elő a mobiltelefonjukat. Mivel a gyerekek nagyon szeretik, amit csinálunk, nekünk is pozitív tapasztalataink vannak. Vannak helyek, ahova többször visszahívnak minket, és másoknak, a környező iskoláknak, egyesületeknek, művelődési házaknak is ajánlanak minket. A mai világban a személyes ajánlásnak van igazán súlya.
Hogy látják, mennyire egyformák a Kárpát-medence különböző területein élő gyerekek?
V.A.: – Bizonyos dolgok mindenhol nagyon egyformák. Sokszor derül ki, hogy hiába is van otthon társasjáték, a gyerekek nem játszanak vele, inkább választják a számítógépet. Az is közös, hogy kicsit türelmetlenek, nehezen játszanak együtt, nem tudnak rendet rakni. Mi a legtöbb társasjáték szabályrendszerét átalakítjuk, hogy ne egymás ellen, hanem csapatként együttműködve játsszanak. Úgy látom, a mai gyerekeknek erre mindenhol nagy szükségük van.
