Kiemelkedő pedagógiai tevékenységéért Pro Urbe díjjal tüntették ki Szórád Endrét, a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium kémiatanárát, akinek a községi képviselő-testület községnapi díszülésén adták át a rangos elismerést. A tanár úr nem tagadja, igen megtisztelőnek tartja a Pro Urbe díjat, mégis azt mondja, bár az elismerés névre szóló, a hátterében álló teljesítmény mögött mégis egy egész csapat áll, a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium csapata.
– Az a tevékenység, amelyet mi a Bolyai Tehetséggondozó Gimnáziumban kifejtünk, csakis együtt, közös erőfeszítések árán valósítható meg. Jómagam abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy már több mint tíz éve tagja lehetek ennek a csapatnak, és válogatott, igen jó képességű diákokkal dolgozhatok, akik nagy érdeklődést mutatnak a természettudományok iránt, és ennek köszönhetően mind a hazai, mind a külföldi megmérettetéseken kiváló eredményeket érnek el – magyarázta lapunknak nyilatkozva Szórád Endre. Saját bevallása szerint már általános iskolás korában igen nagyon érdekelte a kémia, olyannyira, hogy már akkor eldöntötte, valami olyasmivel szeretne foglalkozni, ami kapcsolatban áll ezzel a tudományterülettel.
– A gimnáziumban azután ez még inkább megerősödött bennem, igaz, második osztályos koromban volt egy aprócska megingásom, elkezdtem ugyanis érdeklődni az építészet iránt is, ám azután szerencsére jött egy olyan tantárgy – az ábrázoló geometria –, amely rádöbbentett arra, hogy mégsem ez az én igazi utam. A két gimnáziumi kémiatanáromat, Fábri Gézát és Máriás Vilmost mindenképpen szeretném megemlíteni, hiszen ők voltak azok, akik abba az irányba tereltek nemcsak engem, hanem másokat is az osztályunkból, hogy a továbbtanulásra vonatkozó döntésünk meghozatalakor a kémia szakot vagy valamely hozzá közel álló szakot válasszuk. Ennek köszönhetően iratkoztunk be többen is a Technológiai Karra, ahol jómagam a petrolkémiát választottam. Ennek az egyik oka az volt, hogy úgy gondoltam, az fiús szakma, a másik pedig az, hogy abban az időben volt folyamatban Magyarkanizsán a szigetelőanyag-gyár építése, és abban bíztam, hogy ott majd megtalálom a helyemet. Ez azonban nem így történt, mivel gyorsabban befejeztem a tanulmányaimat, mint ahogyan a gyár felépült. Így a szigetelőanyag-gyár helyett a csempegyárba kerültem, ami eléggé távol állt a petrolkémiától. Mintegy tíz évet dolgoztam ebben a gyárban, majd átkerültem a cserépgyár majolika részlegébe. Ez nem volt nagy változás számomra, hiszen a majolikagyártás technológiája nem áll távol a csempegyártás technológiájától. Itt szintén mintegy tíz évig dolgoztam, majd 2005-ben történt egy nagyobb változás az életemben, úgy éreztem ugyanis, hogy azt a rengeteg tudást, amit a középiskolás éveimtől kezdve sikerült felhalmoznom, másoknak is tovább kell adnom. Ezért döntöttem úgy, hogy váltok, és tanárként folytatom a pályafutásomat. Igaz, hogy már az iparban eltöltött éveim alatt is tanítottam szaktantárgyakat a magyarkanizsai középiskola kerámiaszakos tanulói számára, de csak 2005-ben kezdtem el főállásban tanítani a zentai Stevan Sremac Általános Iskola felsőhegyi és tornyosi kihelyezett tagozatain, ahol kémiát és fizikát oktattam – emlékezett vissza a Pro Urbe díjas kémiatanár, hozzátéve, a dolog szépséghibája az volt, hogy a tanügyben vegyészmérnöki diplomával nem léphetett állandó munkaviszonyba. Ezért két évvel később úgy döntött, hogy beiratkozik a tanári szakra is. Mindössze tizenegy hónap alatt sikerült letennie mind a különbözeti, mind a mesterképzéshez kötődő vizsgákat, így ezt a problémát is viszonylag gyorsan sikerült megoldania. A 2007-es év újabb változást hozott az életében, az általános iskola mellett ugyanis a Bolyai Tehetséggondozó Gimnáziumban is elkezdett tanítani, a következő évben pedig már búcsút intett az általános iskolának, és kizárólag a tehetséggondozó gimnázium kémiatanáraként folytatta a pályafutását.
– Amikor ide kerültem, sokáig az volt a vágyam, hogy néhány fiatalt magam is a kémia felé tereljek, ami szerencsére sikerült is, hiszen a 2007-es generáció tagjai közül mindjárt ketten is a kémiát választották, az egyikük Újvidéken, a másikuk pedig Szegeden. Azóta mindketten megszerezték az oklevelet, sőt, az egyikük már a doktori tanulmányait folytatja. Amikor ez a célom teljesült, akkor bővítettem a kört, mégpedig azokkal a tudományterületekkel, amelyekben kiemelt fontosságú szerepe van a kémiának. Azóta ezt is sikerült megvalósítanom, és nagyon büszke vagyok arra, hogy a diákjaink mindegyik szakterületen kiválóan megállják a helyüket, hiszen ez is fontos visszajelzést jelent számunkra arra vonatkozóan, hogy jól végezzük a munkánkat, és biztos alapokat adunk nekik a továbbtanuláshoz – magyarázta Szórád Endre, aki nem tagadja, az oktatás ma is sok kihívást tartogat számára, akárcsak a kémia, és általában a természettudományok népszerűsítése, amiért szintén rendkívül sokat tett az elmúlt évek során. Saját bevallása szerint mindeközben maga is lépésről lépésre haladva ismerte fel annak fontosságát, hogy ez a folyamat minél korábban, lehetőség szerint már egészen kisgyermek korban elkezdődjék.
– Minél korábban meg kell próbálni közel hozni a gyermekekhez ezeket a tudományterületeket annak érdekében, hogy kialakuljon bennük az a fajta természetes érdeklődés, amely nélkülözhetetlen ahhoz, hogy megértsék és a mindennapjaik részének érezzék a természettudományokat. Nemrég kaptam például egy olyan felkérést, hogy óvodásoknak mutassak be kémiai kísérleteket. Először magam is megrettentem a feladattól, azután viszont rájöttem arra, hogy ha ezeket a kísérleteket olyan módon prezentálom, hogy ők is megértsék, és olyan anyagokat használok fel hozzájuk, amelyeket ők is ismerhetnek, mind amilyen például a sütőpor, a szódabikarbóna, az ételfesték vagy egyéb hasonló dolgok, akkor valószínűleg sikerül majd fenntartanom az érdeklődésüket, ami így is lett, hiszen rendkívüli módon élvezték a számukra szervezett foglalkozást. Ezeket a kísérleteket azután Zakinszky Toma Viktória mesébe foglalta, ami azóta már kötetben is megjelent, és a kiadványt nemrég igen nagy sikerrel mutattunk be Óbecsén – fogalmazott a tanár úr, akit a jövőbeli terveiről is kérdeztünk:
– Az egyik legfontosabb célom megvalósulásához már egészen közel járok, Máriás Ildikó kolléganőmmel ugyanis közösen írtunk egy könyvet Tehetséggondozás a kémiaoktatásban címmel, amelynek a kiadása már folyamatban van a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületén keresztül, remélhetőleg rövidesen napvilágot lát, és akkor mások is alkalmazni tudják azokat az általunk kipróbált módszereket, amelyeket ebben a kötetben összegyűjtöttünk. A másik fontos célom a zentai tudósok házának kialakítása, most még elfogadható állapotban van Bugarszky István szülőháza, amelyben jelenleg senki sem lakik, a tulajdonosa viszont hajlandóságot mutat arra, hogy ilyen célra megvásároljuk. Ott azután tudnánk különféle rendezvényeket szervezni, régi taneszközökből kiállítást berendezni, és sok egyéb olyan dolgot megvalósítani, amik hozzájárulhatnának a kémia, illetve általában a természettudományok népszerűsítéséhez – magyarázta Szórád Endre, hozzátéve, abban bízik, hogy előbb-utóbb sikerül megtalálnia a megfelelő partnereket ahhoz, hogy ez az álma is valóra válhasson.
