2024. szeptember 12., csütörtök

Politika

Az Európai Néppárt meghívja soraiba a Szerb Haladó Pártot

Az Európai Néppárt megalapításának 40. évfordulója alkalmából rendezett ünnepség után a néppárt választmánya úgy döntött: javasolja, hogy a pártcsalád szeptemberi ülésén meghívja a Szerb Haladó Pártot (SNS) az Európai Néppárt soraiba – mondta Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke kedden Luxembourgból az MTI-nek telefonon nyilatkozva.

„Egyelőre az SZHP és a VMSZ alkotják majd a tartományi kormányt"

A köztársasági és tartományi kormány is megalakul június közepéig, jelentette ki az N1 hírcsatornának adott interjújában Miloš Vučević, a Szerb Haladó Párt egyik újonnan megválasztott alelnöke, Újvidék polgármestere. A káderkérdésekre kitérve azt mondta: Igor Mirović megfelelő jelöltnek számít a tartományi kormányfői tisztségre.

Horvátország és Szerbia nem tárgyal

Horvátország már évek óta megakadályozza a nyitott, kétoldalú kérdésekről folyó tárgyalásokat. Zágráb azt akarja elérni, hogy ezeket a tárgyalásokat a politikai szintjére emeljük – hangsúlyozta Ivica Dačić, az ügyvivő kormány külügyminisztere.

Ma kezdődnek a kormánykoalíciós tárgyalások

Mint azt Aleksandar Vučić, a Szerb Haladó Párt elnöke, kormányalakító korábban bejelentette, a kormánykoalíciós tárgyalások ma kezdődnek. Azt is megerősítette, hogy mindenkivel kész tárgyalni, aki konstruktívan áll hozzá a köztársasági kormány következő összetételére váró feladatokhoz, illetve a Szerbiát érintő gondok kezelésének témájához.